A szlovák család ünnepi vacsorára hívta Carlost. Adrian különféle húsokat és zöldségeket grillezett, Dajana szószokat kevert és gyümölcssalátát készített a kivételes alkalomra. A családapa egy hotelban kapott munkát, mint karbantartó. Az állás betöltéséhez elég volt az angol nyelvtudása, ugyanakkor lehetősége nyílt spanyol tanfolyamra járni. Dajana szívéről hatalmas kő esett le. Így már ő is másként élte meg, hogy pár évig takarítania kell. Nem nyomasztotta többé a munkaadói felé érzett ellenszenve.
Carlos volt továbbra is az egyetlen, akikkel szorosabb kapcsolatot ápoltak. Egyrészt azért, mert több ügyfelet köszönhettek az idős férfinak, másrészt nem tudták legyőzni a szorongást, amiatt, hogy ők „csak” bérlők és nem tulajdonosok. Igaz, ezt az információt nem tetováltatták a homlokukra, mégis tartottak tőle, hogy emiatt lenézik őket az olyan tehetősebb lakók, mint Ludmilla vagy Ted. Bernardot, Noudot Carlos által ismerték és kedvelték, de velük is csak az öregnél találkoztak. Erre a vacsorára őket is meghívták volna, csak hát a két fiatal férfit időközben elnyelte a föld.
– Kicsit faggathatnád Carlost, hogy mi van a két sráccal – kérte a férjét Dajana.
– Én is baromi kíváncsi vagyok, hová tűntek – vakarta fejét Adrian. – Három hete már, hogy nyomtalanul felszívódtak. Senkinek sem szóltak állítólag. Legalábbis Carlos ezt mondja.
– Nekem ez gyanús. Nem hiszem, hogy az öreg nem tudja, hol vannak.
– Miből gondolod?
– Abból, hogy állandóan körülöttük sertepertél. Nem figyelted még meg? Szerintem, ha valaki tud róluk valamit, az Carlos. Az a két fickó még vécére sem tud menni anélkül, hogy a szomszéd ne tudná pontosan, mit csinálnak.
– Túlzol, mint mindig – csóválta a fejét mosolyogva Adrian.
– Jól van. Akkor majd én hozom fel a témát, te meg nézd az öreg arckifejezését.
Carlos szerette a szlovák családot. Tisztelte őket a bátorságukért, talpraesettségükért. Egyszerűségük, nyitottságuk üdítően hatott az idős, mindenki után kutató, nyomozó idős férfira. Örült, ha beajánlhatta Adriant egy-egy ismerőséhez, mint szakembert. Remélte, hogy jelentős segítséget tud nyújtani szomszédainak, és azok mielőbb stabil gyökeret eresztenek a szigeten.
– Emeljük poharunkat erre a csodálatos helyre – tartotta magasra a pezsgővel teli kristályt Dajana.
– Igyunk arra, hogy végre nyugodtan alhatunk – nevetett Adrian.
– Egészségetekre – mondta meghatottan Carlos.
Rövid ideig mindhárman némán kortyolták az édes, hűs, habzó italt. Mindegyiküknek átfutott az elméjén minden, amiért hálát érzett.
– Köszönjük Carlos, hogy velünk ünnepelsz – simította végig a férfi karját szeretettel Dajana.
– Ugyan kedvesem, veletek mindig örömmel töltök időt.
– Szerettük volna a hírt Nouddal és Bernarddal is megosztani, de úgy tűnik, még nem értek haza az Egyesült Államokból.
A pezsgő gonoszul tört utat magának Carlos orrán át, hogy aztán beborítsa vele a hófehér terítőt. A szénsav kegyetlenül marta az idős férfi nyálkahártyáját, aki úgy érezte, a maradék ital a szemén keresztül kíván távozni.
Adrian rémülten kapkodta tekintetét hol a szomszédjára, hol a feleségére.
– Bocsánat – nyöszörögte Carlos.
– Mi történt? Nem ízlik? – kérdezte aggódva Dajana. – Mondtam, hogy ne édeset vegyél! Az nem igazi pezsgő – fordult tettetett haraggal a férje felé.
– Nem, nem, minden tökéletes – suttogta kínjában az öreg. – Csupán félrenyeltem. Folytasd csak, hol tartottál?
– Á – legyintett Dajana –, nem fontos, csak Noudék amerikai útját említettem.
– Igaz, igaz – bólogatott Carlos. – Igen, tudom én is, hogy ott vannak.
Dajana önelégült arccal kacsintott a férjére, majd jó étvágyat kívánt.
– Mi a fene volt ez az Amerika? – kérdezte Adrian azonnal, ahogy látta, Carlos becsukta maga mögött a saját terasza ajtaját.
– Na, mit szólsz? – vigyorgott Dajana.
– Te tudtad, hogy az USA-ban vannak, és nem mondtad el?
– Dehogy tudtam! Sőt. Fogalmam sincs arról, hol a fenében lehetnek. Csak meg akartam mutatni neked, mekkora hóhányó ez a Carlos. Félre ne érts, szeretem, tisztelem, és sokat köszönetünk neki. Ugyanakkor a szeme sem áll jól.
– Jó, de akkor mi értelme volt ennek az egésznek? – Adrian nem értette, mire akar kilyukadni a felesége.
– Semmi. Csak az, hogy megmutassam, mindenkinek van vaj a füle mögött, és teljes mértékben senkiben sem szabad megbízni.
– Rendben. A számlaegyenlegünket és a PIN-kódjainkat nem mutatjuk meg neki. Ahogyan senki másnak sem. Attól még szükségünk van rá.
– Tudom – mosolygott Dajana. – Magam is így gondolom. Csak – arca hirtelen sunyi kifejezést öltött –, most már rohadtul kíváncsi vagyok, ki ez a Noud és Bernard úgy igazán, és mi a fenéért köpte szét a pezsgőt Carlos az Egyesült Államok hallatán.