– Miért vágsz ilyen bús képet? – kérdezte Bernard.
– Tudod, te azt – válaszolta Noud szomorú sóhajjal.
– Sajnálom.
– Én is.
A két férfi kedvetlenül csipegetett az előttük lévő reggeliből. Pedig Noud szokás szerint kitett magáért, amikor elkészítette. Ez alkalommal csak a sajtszeletek és a fürtről leválasztott szőlőszemek fogytak, a sült szalonna és pirítós érintetlen maradt. Bernard néha belemártott egy-egy darab sajtot a gusztusos tálkákba készített dzsem-, illetve méz válogatásba. Különösen a pálmából nyert sűrű szirup ízlett neki.
– Azt sem tudom, mióta vagyunk itt – füllentette Noud. Valójában percre pontosan tisztában volt vele.
– Nem értem, mért fújod fel ennyire. Nem mindegy, hol töltöd az idődet? Itt is szép, ott is szép. Ezt is otthonossá tetted, mint minden eddigi lakást. Dolgozni meg bárhol lehet, ha van áram és wifi.
– Oké, így is lehet nézni. Csak tudod, jól érzem ott magam. Van egy lakóközösség, egy hétköznapinak tűnő élet.
– Tessék, most mondtad ki: tűnő.
– Miért, ez most milyen? Parókát húzunk, ha kilépünk az utcára, meg felvesszük ezt az elcseszett, bohóc szemüveget – dohogott Noud.
– Mi bajod vele? – nevetett Bernard. – Nekem kifejezetten tetszik ez a tükrös, szivárványos bazári vacak.
– Úgy nézünk ki benne, mint két drogos majom az első meleg kalandjuk után!
Bernard jóízűen hahotázni kezdett.
– Látod, ezért szeretek veled dolgozni. Imádom, hogy soha nem hagy el a humorod. Az önirónia meg mindig sokkal viccesebb, mint másokon poénkodni.
Noud szája halvány mosolyra húzódott.
– Én is bírlak Bernard. Ki sem bírnám a szívósságod és a józanságod nélkül.
– Szuper. Akkor most, hogy szerelmet vallottunk egymásnak, nézzük át az esti kamerafelvételeket Carlos és Ted házából. Melyiket választod?
– Legyen ma Ted az enyém. Ha még egyszer meglátom, mit művel María José ennyi idős korára, felvágom az ereimet! Sosem hittem, hogy egyszer egy vénasszonyra leszek irigy.
– Te nem szoktad átpörgetni? – hüledezett Bernard. – Micsoda egy disznó vagy te!
– Már hogyne pörgetném – háborodott fel Noud. – De a hetven perc az hetven perc!
Carlos aggódva nézte tövig rágott körmeit. Szomszédai eltűnése teljesen felőrölte az idegeit. Az pedig, hogy nem tudta, Tednek van-e bármilyen információja a szomszédairól, végképp megviselte. Az a fontoskodó, hülye barom rendre olyan megjegyzéseket tesz, mintha tisztában lenne a hollétükről. Egyszerűen nem lehet jobban tájékozott, mint ő, akinek múltja van. Ted csak egy nyomorult, akinek üldözési mániája van, méghozzá okkal. A szódás szemüveges retteg, hogy lebukik, amit azzal próbál kompenzálni, hogy mindenkit megfigyelés alatt tart. Nyilván azért, hogy ha egyszer beüt a baj, legyen kit magával rántania. Vagy legalábbis zsarolnia, hogy segítsen neki. Ez a két simlis fiatal, azonban más. Ők nagyban játszanak. Azt viszont, hogy mit, senki sem tudja. Sőt, időnként Carlos is elbizonytalanodik, annyira hihető a két holland kalandor viselkedése. Az viszont, hogy Noud egy alkalommal Kirk-nek szólította Bernardot, lebuktatta őket. Igaz, azt hiszik, senki nem hallotta. Ő pedig nem fog azzal dicsekedni, hogy a két fiatal nappalijában elhelyezett poloska kiváló minőségű hangfelvételt készít.