Carlos riadtan ült fel az ágyában. A telihold fénye az egész hálószobát bevilágította, nem kellett felkapcsolnia az éjjeli lámpát. Torkában dobogó szívvel tépte fel a ruhásszekrény ajtaját. Nem hitt a szemének. A Tedtől lopott doboz üresen tátongott a gardrób alsó polcán.
– Mi a…?
Remegő kézzel vette le az átlátszó, műanyag tároló fedelét, mintha abban reménykedne, hogy csak kívülről tűnik úgy, hogy minden eltűnt belőle. Idős, megfáradt teste tehetetlenül rogyott térdre, míg rémült, csalódott lelke rövid időre a semmibe menekült. A sokat megélt férfi számára a megalázó pofon, amelyet feltehetőleg a két fiatal, életerős holland szomszédjától kapott, padlóra küldte.
– Mi a franc történt már megint? – morgott Bernard.
A hangos dörömbölés, ami a nappali francia ablaka felől érkezett, megijesztette a párt. Noud volt a gyorsabb, gondolkodás nélkül szaladt le a lépcsőn.
– Carlos? Baj van? – kérdezte aggódva a láthatóan kétségbeesett öreget.
– Fiúk – lihegte az idős férfi –, nem bánom, ha megy az adok-kapok, de ne mászkáljunk már be egymás hálószobájába, jó?
– Miről beszélsz? Jól vagy? Nem lehet, hogy csak álmodtál valamit? Hahó!
Noud párat csettintett Carlos szeme körül, mintha attól tartana, a szomszédjának elment az esze.
A férfi dühösen ütötte el az arca előtt hadonászó kezet.
– Menj a francba Noud! Pontosan tudod, miről beszélek!
– Carlos? – jelent meg összeráncolt homlokkal Bernard. – Mi történik itt?
– Gyerekek – kezdte újra idegesen a férfi –, üljünk már le, és tisztázzunk pár dolgot!
– Megőrültél? Hajnali fél háromkor? – csattant fel Bernard.
– Ha bemászkálsz a hálószobámba, és turkálsz a szekrényemben, akkor igen, hajnali fél háromkor akarok beszélni róla!
– Carlos, nem szeretnék tiszteletlen lenni veled, de átléptél egy határt. Nem zaklathatsz bennünket, azért, mert valami időskori agyi rendellenességed van. Keress fel egy szakembert, és nézesd meg magad, mert ez már nem játék! Az, hogy titkosügynököset játszol, meg az órádhoz beszélsz, nem árt senkinek. A poloskáért rohadtul berágtam, de igyekeztünk diszkréten elintézni. Az viszont, hogy az éjszaka közepén ránk rontasz és maffiaszerű egyezkedő tárgyalást akarsz, attól elborul az agyam. Szedd össze magad, menjél haza vagy kihívom a mentőket és a rendőrséget – hadarta bosszúsan, majd mély lélegzetet vett. – Igaziból – tette hozzá gúnyosan.
– Remélem fiam, idős korodra pont ilyen szar alakokkal akadsz össze te is!
– Carlos, várj már – sietett az elviharzó férfi után Noud. – Mondd már el érthetően, hogy mi a bajod!
– Az a bajom – válaszolt valamivel higgadtabban –, hogy nem tisztelitek a magánszférát.
Noud felvonta a szemöldökét.
– Jó, jó, tettem egy poloskát a nappalitokba, én sem vagyok szent. De a hálószobátokba eszembe sem jutott volna – kérte ki magának sértődötten Carlos.
– És? – sürgette Noud.
– Ti meg abban a szekrényben kotomásztok, ahol többek között a szexuális játékszereimet is tartom! Miféle perverzió ez? Egy idős ember magánéletére vagytok kíváncsiak, tényleg?
– Carlos… Istenemre mondom, fogalmam sincs, miről beszélsz.
– Ó, igazán? Akkor hogy tűnt el onnan a doboz, amiben Ted feljegyzései vannak? – suttogta a dühtől remegve.
– Ugyan Carlos, szerinted elhiszem, hogy te vitted el az ágya alól az aktáit? Dobozostól? Miközben Ted aludt? Ne nevettess, kérlek.
Az idős férfi képtelen volt uralkodni magán. Nem tűrhette, hogy azok után, amiket annyi éven át megélt, egy fiatal fickó kétségbe vonja a képességeit.
– Akkor gyere!
Noud elnyúlt képpel forgatta az üres dobozt, amit már ő is jól ismert a saját kameráik felvételeiről.
– Még mindig alig hiszem el, hogy te loptad el. Hogy a csudába tudtad ezt összehozni?
– Soha nem fogom elmondani – húzta ki magát büszkén Carlos.
Az idős férfi lassan visszanyerte az önuralmát.
– Rendben – hagyta rá Noud –, de mégis mit akarsz te Tedtől?
– Azt sajnos nem árulhatom el.
– Az baj – csóválta a fejét a holland.
– Na, ki legyen az első? – kérdezte kislányos kuncogás közepette María José.
Ludmilla úgy tett, mintha erősen gondolkodna, majd felkacagott.
– Bernard és Noud! Mindent tudni akarok róluk!
– Csak nem meztelen fotókban reménykedsz, te csúnya vénasszony?
– Jaj, mert te tán nem vagy rájuk kíváncsi?
– Dehogynem – nevetett María José.
Az idős cukrász bokái közé fogta a vastag, műanyag bevásárlótáskát, és kivett belőle egy keskeny papírmappát.
– Lássuk azokat a híres, Ted-féle feljegyzéseket!