A nedves neoprén alig akart felmenni rá. Zita egyre kétségbeesettebben rángatta magára a ruhát, amit előtte ki tudja, ki viselt. Csak remélte, hogy senki sem vizelt bele, de legalábbis alapos tisztításon esett keresztül a gyilkos, szoros kezeslábas. Végül egy kollégája megsajnálta. Felállt a fiatal nő mögötti padra, és szó szerint belerázta a göncbe.
Izgatottan feküdt fel a hét fokos patak felszínére, és hagyta, hogy egyik állomáshelyről a másikra vigye a sodrás. Izgalmában szorosan becsukta a szemét. Még soha nem úszott az árral. Sem igazából, sem átvitt értelemben. A víz először csak a ruhát hűtötte le, majd, amint az lassan átázott, a testét is. Mire azonban fázni kezdett volna, megérkezett arra a pontra, ahol a csónakokat készítették elő a raftinghoz.
– Micsoda hal – kiáltotta Dávid, és megragadta Zita kezét.
Az érintés, és a vágyakozó tekintet azonnal felforrósította a jéghideg vízből kiszálló testet. Szorosan fonódott egymásba a két tenyér. Mindketten hagytak időt maguknak kiélvezni a pillanatot, amikor először simult össze a bőrük. Zita mélyen Dávid szemébe nézett, mintha csak attól félne, esetleg a férfi nem érzi, mennyire tetszik neki. Hetek óta készült rá, hogy ezen a csapatépítő elvonuláson végre közelebb kerüljön Dávidhoz. Nem akart dolga végezetlenül hazamenni.
– Egy csónakban leszünk, ugye? – kérdezte Dávid. – Csak mert kell valaki, aki evez helyettem. Én hamar elfáradok, te pedig hetente háromszor jársz edzeni.
Zita elpirult a szavak hallatán. Ezek szerint Dávid tudja, hogy rendszeresen sportol.
– Nem bánom – ment bele a játékba –, beülök melléd, és evezek is helyetted, ha elfáradsz. De nem lesz ingyen.
– Nocsak – vonta fel a szemöldökét cinkos mosollyal a férfi. – Mi az ára a munkádnak? Elvigyelek vacsorázni? Ma este a szállodában lesz egy svédasztalos, exkluzív fogadás. Jöhetsz velem te is.
– Arra gondoltam – válaszolta negédes hangon Zita –, hogy egy napot dolgozhatnál helyettem. Végül is hamarosan az életünkért fogunk küzdeni – pillantott sokatmondóan a folyó felé. – Ezt nem lehet holmi csigalevessel meg sültestállal meghálálni.
Zita élvezte a finom huzavonát. Jobban esett neki az ugratás, mint ha Dávid udvarolt volna. Szeretett csipkelődni, kicsit feszegetni a határokat. Sokkal inkább felizgatta a játék, mint a párás tekintet. Ráadásul a kettőjük közötti vonzalom alapvetően fizikai alapokon nyugodott.
A nyolc, egyenként hétszemélyes csónak hamarosan vízre szállt. Dávid és Zita gondosan ügyeltek arra, hogy egymás mellé üljenek, hogy így néha összeérhessen a térdük vagy a karjuk. A vadvízi evezés és a szexuális vonzalom keltette izgalom teljesen felpörgette a két kollégát. A nevetés időnként túl harsány, a kettejük közötti kommunikáció túl kihívó lett.
Zita nem bírt magával. Válla vacsora közben többször Dávidéhoz ért. Kipirulva, csillogó szemmel fürkészte a férfit, visszajelzést követelve.
Dávid mindennél jobban élvezte a vadászatot. Kiválasztani, becserkészni, heccelni, megkapni, elfelejteni, majd újra kiválasztani… Ahogy Zita megjelent az első munkanapján, tudta, kell neki. A nő illata, a bőre, ahogyan a haja a vállára omlott, megigézte. Dávid rögtön érezte azt is, hogy a vonzalom kölcsönös. A levegő vibrált körülöttük.
A kopogástól összerezzent. Tudta, Dávid a vacsora után felugrik hozzá, hogy együtt menjenek a wellness részlegbe, mégis megijedt. A torka összeszűkült, a gyomra szinte fájt. Úgy érezte, megfullad. Reszkető kézzel nyitotta ki az ajtót. A férfi nem szólt semmit, csak mélyen a szemébe nézett. Egészen másként, mint amikor kisegítette a vízből.
Másnap is összeért a térdük a csónakban. Igaz, már nem az izgalom hajtotta a két fiatalt, hanem az illendőség. Illetve az, hogy ha már két éjszakát töltenek távol a szürke hétköznapoktól, akkor kihasználják, és a másodikon is lefeküdjenek egymással. Még akkor is, ha Dávid túl gyors, Zita pedig túl hangos.