Esteban felbukkanása valóságos megváltásként hatott Ted számára. Egészen pontosan: a közeledése. Amint meglátta a férfit, azonnal felpattant, és – szódásüveg vastagságú szemüvegét igazítva – elindult a medence irányába. Egyáltalán nem érdekelte, miért van már megint a komplexumban ez a kéretlen figura, ahogy az elmúlt napokban is feltűnt többször. Egyetlen dolog kötötte le a figyelmét: Viktoria.
Dajana és Pauline már elhagyták a medencét – feltehetően a kisiskolás gyerekeikért indultak. A német szépség azonban még ott volt. Kényelmesen, lehunyt szemmel hevert a napozóágyon, mintha csak arra várna, hogy egy bátor, leleményes, pengeeszű férfi megközelítse, elcsábítsa… és ágyba vigye.
Micsoda?!
Ted megtorpant. Ágyba viszi? És ott mégis mit csinál vele? Semmit? Legfeljebb levetkőzteti, aztán sóvárogva bámulja? Vagy még azt sem, csak nyáladzva mered rá, mint valami kamasz?
Megállt. Így nem mehet közelebb. Még a végén mond vagy tesz valami orbitális baromságot.
A háta mögül távolról, mintha csak egy búrában lenne, még hallotta, ahogy Carlos hangos csikorgással kilöki maga alól a széket, a sörösüveg koppan az üvegasztalon, majd Estebannal kitörő örömmel üdvözlik egymást. Eszébe sem jutott megfordulni. Az izgalomtól félkábultan, gépiesen lépkedett a fűben a medence felé. Minden egyes lépésnél, ahogy sarka a földet érte, végigfutott rajta egy belső lüktetés – mintha csak egy gerinccel ellátott rongybábu lenne, amit valami láthatatlan erő mozdít előre.
Viktória riadtan egyenesedett fel az elszántan felé tartó Ted láttán. A férfi arckifejezése megrémítette. Zavarodottan körbekémlelt, próbálta kitalálni, mi bőszíthette fel ennyire ezt az amúgy is ingatag idegrendszerű férfit. Nem hagytak rendetlenséget maguk után. A medence körül nem állt víz, zene sem szólt. A három smoothie-s pohár rendezetten sorakozott mellette az asztalkán, készen arra, hogy majd hazavigye őket. Nem értette. Talán a korábbi nevetésük zaklatta fel ennyire?
Mindössze néhány lépés választott el Tedet, hogy célba érjen. Viktoria pedig döntött: nem akarja megtudni, mivel húzták ki a gyufát a lobbanékony férfinál. Egy gyors mozdulattal négy ujja közé csípte a poharakat, felpattant az ágyról, a másik kezével pedig lerántotta a maga alá terített vékony standtörölközőt. Belebújt a papucsába, és amilyen gyorsan csak tudta, szedte a lábát. Na, még mit nem! Majd biztos kiteszi magát Ted kirohanásának! Nem evett ő meszet, hogy egy kellemes délelőtt eltöltése után kíváncsi legyen annak a bolondnak az agymenésére.
– Viktoria – hallotta Ted bátortalan hangját.
A német családanyának esze ágában sem volt megfordulni. Az, hogy a férfi most kifejezetten kedves hangon szólította meg, önmagában még semmit sem jelentett. Akár egy alattomos csapda is lehetett. Tedtől bármi kitelik – főleg, ha veszekedni támad kedve. Ilyenkor addig nem nyugszik, amíg ki nem provokál egy jó kis parázs vitát. Addig-addig hergeli a másikat, míg végül eléri, hogy abban is felmenjen a pumpa, és robbanjon. Viktoria pedig nem volt hajlandó ezt a szívességet megtenni neki.
– Hahó… – Ted szinte kérlelő hangon szólt utána.
Viktoria megtorpant. Mély levegőt vett, majd lassan, látványosan kelletlenül fordult meg. Közben magában leszögezte: az első kellemetlen szó után faképnél hagyja azt a goromba frátert.
Kihívóan Ted szemébe nézett, épp csak nem kérdezte meg hangosan is: Na, mi van? Mit akarsz?
– Hoztam neked hideg gyömbérsört – nyújtotta ki felé a karját Ted, bárgyú vigyorral az arcán. – Úgy tudom, szereted…