B., családanya
B. egészen más dimenziójú inspirációt hozott az életembe. A jólét természetességét és a nyugalom magától értetődő eleganciáját. Egy olyan világot mutatott meg, ahol csendben élvezzük az élet szépségeit, és egyszerűen nem engedünk be semmiféle zajt vagy zavaró körülményt. Emlékszem, mennyire feltűnt rajta az a „túlzott” nyugalom. Az a fajta, amiről az ember hajlamos azt hinni, hogy biztos nincs minden rendben vele. Mert olyan nincs, hogy valakit semmi nem emészt belülről. Főleg ebben a stresszes világban, nem? Mindig kell lennie valaminek, amin aggódni lehet.
Még ha az ember egészséges, jó körülmények között él is, akkor is ott a gyerek következő dolgozata; az egyenruha, ami a fellépés előtt még mindig nem érkezett meg; a legújabb hányós-hasmenéses vírus, ami az osztály felét ledöntötte a lábáról. Vagy a hülye főnök által kiszabott még hülyébb határidő; a közelgő fürdőruhaszezon, amire azért jó lenne ledobni pár kilót; a hétvégi vacsoravendégek, akiknek főzni is kellene valamit. Annyi, de annyi mindenen lehet szorongani, aggódni, a körmöt tövig rágni. És ha az egészség nem tökéletes vagy a körülmények nehezebbek, akkor aztán végképp végtelen a „választék”.
És akkor megjelenik ő, B., aki láthatóan nem hajlandó tudomást venni ezekről. Ha valami akadály elé kerülne, szerintem csak felvont szemöldökkel bámulná addig, amíg az akadály szégyenében vissza nem vonul. Nem hiszem, hogy valaha is érezte magát szorult helyzetben. Ahhoz túl nyugodt. Mintha az ő világában csupán helyzetek lennének – olyanok, amelyeket rövidebb vagy hosszabb idő alatt meg kell oldani. B. egyszerűen nem aggódik, mert mélységesen biztos abban, hogy az élet így kerek: hol ilyen körülmények közé sodor, hol olyanokba.
A belőle áradó harmónia szerencsére ragadós. Már attól kisimul a homlokom, ha tudom, hogy találkozni fogunk. Az agyam automatikusan jelzi: „Ja, mindjárt lecsendesedik a világ körülöttünk, de jó!” – és már hátra is dől. Az aggódnivalók pedig maguktól húzódnak vissza a kis kuckójukba, és gondosan magukra zárják az ajtót. Jól tudják: egy darabig semmi dolguk nem lesz. Akárhogy próbálkoznának, a kutya sem törődne velük.
Ahol B. van, ott mindig süt a nap. A levegő finom langyos, illatos. Csicseregnek a madarak és lágyan zúg az óceán. Körülötte nincs hangos szó, és minden arc csupa mosoly. A közelében a legjobb csak úgy lenni, és élvezni azt a jót, amit magával hordoz, és nem sajnálja senkitől. Örülni, hogy a gondok vagy elmenekülnek, vagy egészen más színben tűnnek fel. Néha inspiráló ötletekké válnak, esetleg izgalmas kihívássá. B-t szerencsére már akkor ismertem meg, amikor túl voltam az irigykedésen. Róla egyből tudtam, igazi kincs, akitől azt lehet ellesni, hogyan kell jól élni az életet.