Dajana lassú, feszült mozdulatokkal dobolt körmeivel a tetőterasz asztalának maszatos üveglapján. Arcizma időnként megrándult, a homloka önkéntelenül ráncokba gyűrődött. Hol összepréselte a száját, hol beszippantotta. A feje megállíthatatlanul gyártotta a vészforgatókönyveket, egyre sötétebbeket.
A telefonjára pillantott. Erős késztetés futott át rajta, hogy felhívja Viktoriát, de pontosan tudta, mi lenne a vége: valami negédes, gügyögő lerázás, afféle „ó, ne haragudj, drágám” stílusban. Nem így kell szóra bírni azt a nőt. Ki kell várni, amíg hazaér, ott kell elcsípni. Talán már a mélygarázsban. Majd azt mondja, épp most ért haza a takarításból. Egész jó ötlet. És amúgy sem halogathatja tovább.
Belekortyolt a frissen facsart narancslébe, de a savanyú íz hidegen végigfutott a gerincén. Mégis honnan szerezhetett Adrian ilyen éretlen vacakot? Biztos megint elfelejtette megnézni a címkét. Kanári narancs helyett valami import szemetet vett. Semmit nem lehet rábízni, a fene egye meg! Felkapta az agavészirupot, a pohár fölé tartotta, és hosszan csorgatta bele a sűrű, aranyszínű édesítőt.
Összerezzent, amikor kinyílt a tetőterasz ajtaja. Adrian értetlenül nézett rá.
– Nem úgy volt, hogy csak este érsz haza?
Dajana kelletlenül legyintett.
– Lemondták az összes mai apartmant. Azt mondta az a ribanc, hogy majd ő megcsinálja helyettem.
Adrian gondterhelten rogyott az egyik kerti székbe.
– Ne már, megint? – csóválta a fejét. – Nem lesz ez így jó. Rohadtul kellene az a pénz is!
Dajana válla megrándult.
– Nem ezen a napon múlik.
– Azért már elég sok napot mondtak le az utóbbi időben ahhoz, hogy igenis megérezze a családi kassza – horgadt fel Adrian.
– Tudom, de semmivel sem lesz jobb a helyzet, ha folyton ezt ismételgeted.
– De attól sem, hogy te meg nem próbálsz ezzel kezdeni valamit.
– Szóval most én vagyok a hibás? – csattant fel Dajana.
– Miért? Nem te takarítasz? – vágott vissza ingerülten Adrian. – Mondd meg annak a két szemétládának, hogy válasszanak: vagy nem szórakoznak veled, és rendesen hagynak dolgozni, vagy otthagyod őket, és keresel mást.
– Hű, micsoda briliáns ötlet – rikkantotta maró gúnnyal Dajana. – Ha nem adnak elég munkát, fenyegetőzzek! Biztos szuper hangulat lesz utána.
– Kit érdekel a hangulatotok. Pénz kell, baszki, fogd már fel!
Dajana szeme villant.
– Te meg azt fogd fel, hogy nem haragíthatom magamra őket! Annyi takarítónő van a szigeten, mint égen a csillag. Mindenki takarítani akar. Ha én elmegyek, jön helyettem száz másik. Én meg majd nézelődhetek jobbra-balra, hogy ezt jól elcsesztem. Na, akkor aztán még ennyi pénzünk sem lesz.
– Akkor kérdezd körbe itt a komplexumban, hogy kinek kell segítség. A flancos amerikai–francia párosnak tuti van bejárónője. Győzd meg őket, hogy cseréljék le rád – vetette oda Adrian.
Dajana szeme elkerekedett.
– Ezt ugye nem gondolod komolyan? Hogy a szomszédokhoz menjek kuncsorogni? Felfogod, milyen iszonyúan megalázó lenne?