Adrian sóvárogva nézte a feltehetően vitatkozó Noudot és Carlost. Vajon mi okozhatja a feszültséget a korábban rendre egymásnál falatozó szomszédok között? A szlovák férfi nem tudta eldönteni, hogy mit irigyel jobban: a társaságot vagy a vitát.
– Mi van ezekkel? – kérdezte a feleségét. – Mostanában nincsenek olyan jóban, mint régebben.
Dajana csatlakozott a hálószoba ablakában kémlelő férjéhez.
– Nem mindegy? Örüljünk, hogy nem velünk veszekednek!
– Azért én nem bánnám, ha jobban benne lennénk a közösség életében.
– A közösség életében? Mégis mire vágysz pontosan? Kibeszélni Carlossal María José szexuális étvágyát, acsarkodni Teddel vagy Ludmillával, nézni, ahogy Günter állandóan zabál, esetleg csitítgatni Pauline-t, amikor eldurran az agya a gyerekei miatt?
Adriannak tátva maradt a szája.
– Ennyi? Neked ennyiről szól az itteni életünk?
– Miért? Mit hagytam ki? A holland szerelmespárt?
– Ne csináld, Dajana! Biztosan te is szeretnél közéjük tartozni!
– Miért nem elég az neked, hogy Carlossal összejárunk? Ráadásul te is tudod, milyen kis sunyi…
– Légy őszinte, Dajana! Még sosem képzelted el, hogy Günterékkel töltsünk egy kellemes estét? Esetleg María José süteményeit eszegessük a kávéhoz? Nem lenne jó, ha Pauline és Viktoria a barátnőid lennének? Összeülhetnétek pletykálni egy kis likőr felett…
Dajana távolba meredő tekintettel, szótlanul állt a férje mellett.
– Na, ugye… – suttogta Adrian.
María José meglepődött, amint meglátta a teraszán tébláboló Dajanát.
– Nahát – nyitott ajtót az idős asszony –, csak nincs valami baj?
– Baj? Nem, dehogy – pirult el Dajana. – Hoztam egy kis pálmaszirupot. Tudom, hogy sokat süt, hátha hasznát veszi.
Amint odanyújtotta az üveget María Josénak, észrevette, hogy a nappaliban ott ül Ludmilla. Zavarában sietve intett a német asszonynak is. Arról azonban megfeledkezett, hogy a keze, amivel köszönteni akarta német nyugdíjast, a pálmaszirupot szorongatta.
Az üveg hangos csattanással ért földet.
– Jaj, a szirup! – visította María José.
– Bocsánat! – kiáltotta Dajana, és sietve szedegetni kezdte a nagyobb szilánkokat.
– Ludmilla, csukd be a teraszajtót, nehogy Perla nyalogatni kezdje a követ! Imádja az édeset!
– Na, ha ettől nem pusztul el, akkor semmitől – motyogta szomszédasszonya.
Dajana kérdőn nézett a német nőre, de az gyorsan visszahúzódott a házba.
– Segíthetek? – jelent meg az elválasztó fal fölött Günter feje.
– Nem, köszönjük, megoldom – sietett Dajana a válasszal.
– Igen, szomszéd, gyere kérlek – vágott közbe María José, mintha nem is hallotta volna, amit a szlovák nő mondott.
Pillanatokon belül ott termett Viktoria is egy vödörrel és egy porszívóval.
– Jaj nekem – nyöszörgött az idős cukrász. – Már soha nem lesz a teraszom a régi! Az üvegszilánkot az életben nem tudom maradéktalanul összeszedni – zsörtölődött –, az lehetetlen!
Dajana átkozta a pillanatot, amikor felment a hálószobába a férjéhez. Kellett neki belemennie abba az ostoba beszélgetésbe a szomszédokról és a beilleszkedésről. Most majd ő lesz a kétbalkezes, hülye, aki ráadásul csak egy bérlő, nem is tulajdonos…