A hangos csattanásra mindketten összerezzentek. Ludmilla ösztönösen közelebb húzódott Estebanhoz, aki védelmezően átkarolta. A terasz felől izgatott férfi és női hangfoszlányok szűrődtek be.
Esteban egy szempillantás alatt visszazárta a tároló ajtaját, majd ujját a szájához emelve intett Ludmillának, hogy maradjon csendben. Óvatos léptekkel elindult a nappali felé, de amikor elérte a tágas helyiség bejáratát, megtorpant.
– María José?
Ludmillának sem kellett több, egy ugrással a férfi mellett termett.
María José és Israel döbbenten álltak a nappali közepén.
– Hát ti?! – kérdezték kórusban, egyszerre mind a négyen.
María José a homlokához emelte a kézfejét.
– Jaj, ez már nekem sok… – nyögte, és a kanapéhoz vonszolta magát.
Erőtlenül lerogyott, lehunyta a szemét, és többé nem volt hajlandó tudomást venni a körülötte állókról.
Ludmilla odatérdelt mellé, és aggódva megrázta a vállát.
– Hívjak orvost? Hol voltál?
María José lassú fejcsóválással jelezte, hogy nincs szüksége semmire. Ludmilla Israel felé fordult.
– Hogy kerültetek ide?
– Itt lakik – felelte ridegen a férfi, miközben le sem vette a tekintetét Estebanról. – Ellentétben veled… meg ezzel a mókussal.
– Ő Esteban, Carlos barátja. Azért jött, hogy segítsen megtalálni María Josét és Carlost.
– Akkor hadd segítsek neki – szólalt meg Israel maró gúnnyal. – A barátnőd ott ül a kanapén, Carlos pedig Teddel sörözik annak a méregzsáknak a teraszán. Kerestek még valakit, vagy ennyi volt?
– Semmit nem értesz – csattant fel Ludmilla. – Carlos és María José két napja eltűntek. Valaki elrabolta őket!
Israel feje előrebicsaklott, mint akiből hirtelen kiszállt minden energia.
– Uramisten, Ludmilla… – nyögte. – Emberrablás? Komolyan? Amikor mindenki tudja, hogy ők ketten egy pár? Még ebbe is valami szörnyű összeesküvést látsz bele?
Kelletlenül legyintett, majd sarkon fordult.
– Mi volt ez a csattanás az előbb? – kérdezte Ludmilla, mintha meg sem hallotta volna Israel keserű szavait.
– Az agyam – vágta rá ingerülten a férfi. – Az agyam csattant a kövön a hülyeségeidtől.
Mire Ludmilla bármit is válaszolhatott volna, Israel már kilépett a teraszajtón, és sietős léptekkel elindult a saját házuk felé.
– És az úriemberben kit tisztelhetünk? – bökött fejével a távolodó Israel felé Esteban. – Talán Ted barátunk édesapját?
Ludmilla a szája elé kapta a kezét, nehogy hangosan felnevessen. María José kimerülten aludt, félrebillent fejjel, félig nyitott szájjal, mit sem törődve a körülötte zajló eseményekkel.
– A férjem – válaszolta elhaló hangon Ludmilla.
– Ó.
Esteban zavarában bólintott néhányat, majd szó nélkül visszasétált a tárolóhoz. Pár pillanattal később ismét feltűnt, a dzsekijével a karján.
– Megyek, beszélek Carlosszal – közölte száraz hangon.
Mire Ludmilla felfogta, amit látott és hallott, a férfi már eltűnt.