A veszekedést senki sem tudta komolyan venni, noha feltehetően az volt. Még Ludmilla, a házsártos, idős, német asszony kiváló minőségű, svájci fogsora is előbukkant a néma nevetéstől, amint az emeleti ablak mögül figyelte az eseményeket.

A Calle la Rosa 22. legszerencsésebb fekvésű háza kétségkívül a nyolcas számú volt, mégis az kelt el utoljára. Csakúgy, mint az egyesbe, ide is csak egy oldalról lehetett belátni, de ez még a nagymedencéhez is közel volt.

A legelső dolog, amelyet Carlos, az idős kanári férfi vásárolt az új házba, a grill volt. Nem is akármilyen. Kisebb vagyonba került, és talán túlzásnak is tűnhetett a méreteivel. A terasz egyik felét egy az egyben elfoglalta. Miután egyedül élt, egyáltalán nem zavarta, hogy a ruhaszárító már nem fért oda.

Az ébresztő minden reggel hatkor keltette Noud-ot. A fiatal férfi a napot jógával indította. Neki ez volt a kávé, amitől felfrissült, és készen állt a továbbiakra. A társa, Bernard hét közben fél nyolckor, szombaton és vasárnap pedig kilenc óra után csatlakozott Noud-hoz, hogy közösen megreggelizzenek.

Az összeg, amely három kétgyermekes család kényelmes megélhetéséhez is bőven elegendő lenne, minden hónap második napján érkezett Ted számlájára. Ilyenkor, amikor a férfi elolvasta a banktól kapott értesítést, mindig büszke mosolyra húzódott a szája.

Emily visítva vetette magát a nagymedencébe. Az apja végre megengedte neki, hogy karúszóval abba is bemehessen, ne csak a kicsibe. Igaz, hogy csak rövid időre, addig, amíg a felnőttek meg nem érkeznek.

Israel minden reggel korán kelt. Nem mintha olyan fontos dolga akadt volna, de jobban szerette a nap nagy részét házon kívül tölteni. Neki is, és házsártos feleségének is gördülékenyebben telt a napja, ha nem volt otthon.

Perla, a hófehér bichon bolognese kutya, érdeklődéssel figyelte a medencében pancsoló francia-amerikai kislány és a szlovák kisfiú játékát. Ha a gazdája engedte volna, akkor valamelyik napozóágyról, egészen közelről nézte volna a gyerekeket.

– Pszt – hasított át holdfényes az éjszakán.

Heidi összerezzent. Eddig még egyszer sem bukott le, hogy a kismedencéhez jár le éjfél után cigizni. Pedig már három hete, hogy beköltöztek az új házba. Amíg a belvárosi albérletükben laktak, nehezebb volt stikában dohányozni, mert a bejárati ajtó folyton csipogott, ha valaki ki- vagy bezárta.

A hangos vita mindenkit az emeleti ablakhoz szegezett. Ez volt ugyanis mindegyik házban az a pont, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a terrakotta színű térkővel kirakott udvarra. Innen jól lehetett látni, ki pihen a nagymedence körüli napozóágyakon, ki lóbálja a lábát a kismedencébe, illetve azt is, ki tereget a teraszán.