Az ötös számú ház
Az összeg, amely három kétgyermekes család kényelmes megélhetéséhez is bőven elegendő lenne, minden hónap második napján érkezett Ted számlájára. Ilyenkor, amikor a férfi elolvasta a banktól kapott értesítést, mindig büszke mosolyra húzódott a szája. Mintha csak az üzenné a világnak: Tessék, lehet ezt így is csinálni. Munka nélkül rengeteg pénzt keresni.
Soha, senki sem tudhatta meg, miből él Ted. Ha éppen kapcsolatban élt, elvárta az aktuális partnerétől, hogy ne faggassa ilyesmiről. A rend kedvéért annyit azért elárult, hogy „családi biznisz”. Ennél többet viszont nem volt hajlandó mondani. Igaz, a nők általában hamar elkoptak mellőle. Elsősorban azért, mert a férfit nem érdekelte a szex. Azt ugyan ő sem tudta, hogy amiatt, mert még nem találkozott olyan nővel, aki igazán felizgatta volna, vagy azért, mert egyébként sem hozta lázba az intimitás.
A férfi kiült az apró teraszra egy nagy pohár, friss, bogyós gyümölcsökből készített smoothie-val. A lila, habos, eper illatú ital mellé magával vitte a megmaradt, maréknyi áfonyát. A szemeket egyesével vette a szájába, a nyelvével a szájpadlásához préselte, majd lenyelte. Nem akarta megrágni, nehogy a sötét héjdarabok a fogára tapadjanak.
A nap legszebb része a reggel. Ilyenkor még senki sincs az udvaron, de még a teraszokra se ülnek ki a lakók. Mindenki a konyhájában vagy a nappalijában reggelizik, ahelyett hogy az illatos levegőn fogyasztaná el a kávéját vagy a müzlijét. Egyedül a németek, a sor végén rendeznek nagy, kinti lakmározást, de csak hétvégén és jó későn. Olyankor Ted már rég a jegyzetein dolgozik.
Még a gondnok sem lát munkához tíz óra előtt, amit Ted sérelmezett is. Többször jelezte írásban a lakószövetség felé, hogy nem tetszik neki az a fajta hozzáállás, de a kutya sem törődött vele. Sőt. Senkinek sem lett volna ínyére a korai sövénynyírás, jövés-menés, csörgés-zörgés. Még Viktoria, Günter felesége sem hagyta el a házat kilenc óra előtt. Ted újra és újra rácsodálkozott, hogy fújhatott össze ennyi lusta embert egy kupacba a szél. Éppen ezért minden aktán feltüntetett név elé odakerült: „Lusta”.
Ted ugyanis minden egyes lakónak nyitott egy aktát, amelybe a személyes adatain kívül belekerült az is, amit a férfi derített ki róla. Emellett fotók, videók, elhagyott tárgyak (például Heidi cigarettacsikkje, Emily zoknija) egészítették ki a rendszeres feljegyzéseket. Ted egész álló nap éberen figyelt, fotózott, fülelt. Még azzal is tisztában volt, hogy Vandának eddig mindössze két foga esett ki.
Természetesen a megfigyelés Pablora is kiterjedt. Ugyan nem a komplexumban lakott, mégis aktív tagja volt a Calle la Rosa 22. közösségének. Ted ki nem állhatta a gondnokot. Nemcsak lustának, hanem élősködőnek is tartotta. A férfi úgy vélte, azért a pénzért, amit a lakók közös költségként megfizettek, jóval alaposabb és több munkát kellett volna végeznie.
Pablo naponta kétszer tette tiszteletét az épület területén. Reggel rendbe tette az udvart, ha kellett kitakarította a medencéket, illetve ha akadt javítanivaló valamelyik házban, azt is ilyenkor intézte el. Délutánonként, négy óra körül ismét eljött, de inkább csak úgy tett, minta csinálna is valamit. Akinek valami hasfájása akadt, az ilyenkor kereste meg, mondta el, mit kellene helyrehozni, Pablo pedig felírta a noteszébe, milyen szerszámokkal készüljön a másnap délelőtti munkára.
Pontosan ez kergette az őrületbe Tedet. Miért nem azonnal csinál valamit? Miért csak másnap? Miért nincsenek a szerszámok mindig Pablónál? Csak nem valahol máshol is dolgozik feketén, abban az időben, amikor a lakóközösség őt fizeti? Ráadásul azokat a szerszámokat amortizálja, amelyekkel teljes egészében őket, fizető ügyfeleket kellene kiszolgálnia?