Dávid meglepődött a zeneválasztáson, de hagyta, hogy a lüktetés magával ragadja. Nadia lehunyta a szemét, és úgy simult a férfihoz, mintha egy test lennének. Az érzelmekkel túlfűtött dalnak, Dávid erős karjának köszönhetően a nörsz teljesen elengedte magát. Nem hallott, és nem érzékelt semmit a körülötte lévő világból. Most nem mosolygott, nem játszott a testével. A többiek áhítattal nézték a különös táncot, amiben Nadia rongybabaként omlott az oktatóra. Maggie Andrewra sandított. Fognak ők valaha az életben így táncolni? Lesz az ő testük között valaha ekkora összhang? Irigykedve nézte a lengyel nőt, aki két gyerek után is tökéletes formában volt. „Milyen szerencséje van ennek a Nadiának! De szívesen cserélnék vele!”
Maggie azt nem tudhatta, hogy Nadia számára a tánc volt a gyógyír arra, amin nap, mint nap keresztülment. Fogalma sem volt arról, hogy a nőt hányszor verte el a férje a gyermekei szeme láttára. Nem tudhatta, milyen, soha el nem múló testi és lelki sebeket szerzett az elmúlt években, ahogyan azt sem, hogy Nadia valószínűleg soha többé nem láthatja a családját. Legalábbis addig, amíg a férjét le nem csukják, vagy az meg nem hal. Mit nem adott volna Nadia egy olyan nyugodt életért, amit Maggie élt.
Bea nem bírta ki. Egyszerűen képtelen volt uralkodni magán. Kevés dolog dühítette fel annyira, mint amikor egy szülő nem törődött a gyerekével. Neki nem sikerült. Bármit megtett volna azért, hogy teherbe essen, de a teste egyszerűen nem fogadta be. Számtalan vetélés, hormonkezelés után végül feladta. A próbálkozásokra ráment a házassága és kis híján az egészsége is. Mire odajutott, hogy beleegyezzen az örökbefogadásra, már nem volt kivel. Egyedül nem akart. „Igazi” családot szeretett volna. Olyat, amilyet kislányként megálmodott, egy jóravaló férjjel, és egy szófogadó gyerekkel. Onnantól kezdve, hogy tudatosan készült a gyermekvállalásra, nevelési szakkönyveket olvasott. Folyamatosan képezte magát, mert a lehető legjobb anya szeretett volna lenni. Miután a sok tudást amit az évek során megszerzett, nem volt kin gyakorolni, a baráti körben vált kéretlen tanácsadóvá. Sokszor azonban idegeneket is megszólított, ha úgy látta, nem megfelelően bánnak csemetéjükkel. Ez alkalommal kifejezetten dühös lett, amikor meglátta a szomszéd asztalnál, hogy a mindössze hat éves forma kislány, a vacsora teljes időtartama alatt játszott egy tableten. A szülők közben elmélyülten beszélgettek, nevetgéltek és borozgattak. Mire Bea végzett a vacsorájával, tökéletesre dolgozta a monológot, amit a hálátlan szülőknek tartogatott.
Emma idejét sem tudta, mikor mozdult ki utoljára. Értelmi fogyatékkal született kislánya embertelen terhet rótt a nyakába, ami elől a gyermek apja inkább külföldre menekült. A legjobban az keserítette el, hogy a kislány annyira szeretett volna kommunikálni a környezetével, de szinte senkinek sem volt elég türelme hozzá. Egyedül Emma bátyja és sógornője segítettek önzetlenül az egyedül maradt anyának. Amikor a testvére meglepte őket a tablettel és a rajta található programmal, egy új világ tárult fel a család számára. Segítségével a kislány végre olyan dolgokat is ki tudott fejezni, amiket korábban képtelen volt. A program lehetővé tette, hogy az anyján kívül másokkal is megértesse magát. Emma mégis nehezen vette rá magát, hogy kimozduljon. Elszokott már attól, hogy idegenek között próbálja jól érezni magát. Sógornője viszont addig unszolta, hogy végül elment fodrászhoz, és felkereste egykori pedikűrösét.
Bátyja elégedetten mérte végig a még mindig bizonytalan Emmát. Örült, hogy ő az a szerencsés, aki évek után először viszi vacsorázni kimerült húgát. A férfi alig várta, hogy Emma mit szól majd a egykori kedvenc étterméhez és a borkülönlegességhez, amit neki választott. Az étel csodálatos, a bor ízletes, a szürke hétköznapokból való kiszakadás felbecsülhetetlen volt Emma számára. Mindeközben a kislánya büszkeségtől kipirult arccal kért magának üdítőt a vacsora elején, és fagylaltot a végén. Az este egyszerűen tökéletes volt. Egészen addig a pillanatig, amíg a semmiből előtűnt egy feldúlt, zaklatott nő, aki Emmát szégyentelen, hálátlan, önző libának, a bátyját pedig semmirekellő szarcsimbóknak nevezte, akiktől azonnal el kellene venni a gyereküket, mert láthatóan alkalmatlanok a szülői feladatok ellátására.