Dolores és a boszorkányügy
Gael készségesen tárta szélesre az ajtót Dolores előtt. Az idős asszony mosolyogva biccentett.
– Mondja meg őszintén, Dolores, miért nem kedvel engem? – kérdezte túljátszott szomorúsággal.
Dolores a mellkasához kapott.
– Jaj, Gael, hogy mondhat ilyet?
A masszőr szeme összeszűkült.
– Akkor meg miért nem jön soha hozzám? Mindenkihez jár, kivéve engem. Nico készíti a haját – kezdte a számolást –, Lara pedig gyönyörű francia körmöket csinál a kezére és a lábára is. És én? Én miért maradok ki a sorból?
Az asszony ráncos arcát elöntötte a pír. Hiába viselt diszkrét alapozót, a bíborvörös foltokat így sem tudta elrejteni.
– Ugyan, Gael, öregasszony vagyok én már ehhez… – nevetgélt zavartan.
– Na és Rosita?
Dolores elhúzta a száját, és legyintett.
– Az a nő nem bír a vérével.
– Ez nem erről szól, Dolores, hanem a kényeztetésről és az ellazulásról.
– De én nem akarok úgy nyögni meg jajveszékelni – fakadt ki Dolores. – Úgy szégyellném magam utána.
Gael felnevetett, majd gyengéden Dolores vállára tette a kezét.
– A legtöbb páciensem csendben pihen. Hadd ajánljak fel egy fél órát ajándékba. Ha nem tetszik, legalább mindketten tudni fogjuk. Na, mit szól?
Dolores szégyenlősen rövid, hullámos hajába fúrta az ujjait, majd csavargatni kezdett egy kisebb tincset. Kérdőn Miára pillantott.
– Mikorra tudnál beírni? – kérdezte olyan halkan, mintha attól tartana, valaki tényleg meg is hallja.
Nico megjelent a kezében a színkeverő tállal.
– Gyere, Dolores, hadd legyen még szebb az a haj!
Dolores megkönnyebbülten igyekezett a hajmosóhoz. Örült, hogy vége a kínos jelenetnek Gaellel. Lehunyta a szemét, és várta a minden porcikáját ellazító meleg vizet.
– Na és? – vágott bele Nico. – Mi a helyzet a boszorkányaiddal?
Dolores elhúzta a száját.
– Ha láttad volna őket pár hete, amint éjjel tüzet hánynak a tetőn, nem ezt mondanád.
Nico Miára sandított.
– Tüzet hánytak? Tényleg? Nem gyulladt fel a tető?
Az idős asszony szeme elkerekedett.
– Mondtam már, hogy övék az egyetlen ilyen modern izé az utcában. Lapos a házuk teteje, hogy onnan tudjanak felrepülni éjszakánként. Meg ott tartják a szeánszaikat.
– Azt is láttad már, ahogy seprűre ülnek? – faggatta tovább Nico rezzenéstelen arccal.
– Azt még konkrétan nem, de tudom, hol tartják a járműparkot.
A fodrász felnevetett.
– Járműpark, Dolores? Micsoda megfogalmazás.
– Rendben, nevess csak – legyintett az asszony. – Majd, amikor olvasod a hírekben, hogy boszorkányok bűvöltek meg egy egész utcányi idős embert, na, akkor nem fogsz ilyen jól mulatni.
– És miért akarnának egy csapat nyugdíjast megbabonázni?
– Hogyhogy miért? – csattant fel Dolores. – Azért, hogy mindenféle bajt keverjenek. Például kiszúrják a buszok kerekeit, elvigyék a jelzőtáblákat a helyükről, kiengedjék a vadállatokat az állatkertből… ilyeneket. Zavargásokat akarnak okozni, hogy megbénuljon az egész város.
Nicót egyre jobban felcsigázta Dolores érvelése.
– Rendben, de mégis milyen céllal? Az nekik sem lenne szerencsés. Akkor ők sem tudnának a városban létezni…
– Nekik ott a seprű! Nem figyelsz? – háborgott Dolores.
– Szerintem túl sok filmet nézel. Tudod, azok nem igaziak… Inkább gyere, menjünk a tükörhöz.
Dolores kelletlenül sétált át a másik székhez.
– A mai világ teljesen más – folytatta keserűen. – Olyan találmányok vannak, amiket annak idején el sem tudtunk volna képzelni. Vannak ezek a drónok meg műholdak… Ugyan, fiam, ne mondd nekem, hogy egy repülő seprűt olyan nagy kaland lenne megalkotni.
Ezen a ponton Nico érvei is elfogytak. Bár nem hitte, hogy Dolores valódi boszorkányokat lát, azt el kellett ismernie: a modern technológia előtt nincs sok akadály.
– És mi a terved, Dolores? Mit fogsz tenni?
Az asszony arcára elszánt mosoly húzódott.
– Már dolgozom a terven. Ennél többet azonban nem mondhatok – tette hozzá sejtelmesen.
Megigazította ruhája apró kövekkel díszített nyakát, majd sokatmondó pillantást vetett a táskájára.
Nico gerincén végigfutott a hideg. Attól tartott, hogy Dolores komolyan készül valamire. Aggódva kereste Mia tekintetét, de a recepciós épp a telefonját nyomkodta.
– Nem teheted ezt velem – próbálkozott Nico. – Muszáj elmondanod, mit lehet tenni a boszorkányok ellen – unszolta. – Mi van, ha én is belefutok egybe? Tudnom kell, mivel lehet harcolni ellenük.
Dolores arca megnyúlt.
– Harcolni? Jézusom, miket beszélsz! Nem szabad velük harcolni, azzal csak feltüzeled őket. Meg kell szelídíteni ezeket.
– Megszelídíteni? – ismételte Nico értetlenül.
Dolores körbenézett, majd közelebb hajolt.
– Minden lénynek van gyenge pontja.
Lassan az ölébe húzta a táskáját, és óvatosan kihalászott belőle egy régi, díszes fémdobozt.
Nico visszatartotta a lélegzetét.
– Levendulás keksz – mondta Dolores elégedetten.
Nico pislogott.
– Tessék?
– Senki sem viselkedik agresszíven tele szájjal… a levendula pedig nyugtatja az idegeket.