David csalódottan kezdte el a bemelegítő gyakorlatokat. Néha a tér sarka felé pillantott, hátha meglátja, amint Nadia, két kislányát maga után húzva, lohol a csoport felé. Nélküle más volt a táncóra. A nő nemcsak igéző mozdulataival, hanem egész lényével tette izgalmasabbá azt. Még fáradtan, elgyötörten is színt vitt a társaságba. David nem szerette, ha Nadia nem jött el. A szokásuk, miszerint óra előtt és óra után is táncoltak egymással, a férfinak egyre fontosabb lett. A nő közelsége, illata, érintése a hét fénypontját jelentették. Davidnak egyre többször jutott eszébe Nadia a táncórákon kívül is.
A férfi leginkább egy macskához hasonlította a nörszöt. Egy kiszámíthatatlan, kiismerhetetlen kis döghöz, aki hol belebújik az emberbe, hol pedig eltűnik hosszú időre. David alig várta, hogy elkészüljön a felújítás, és az órákat ne a téren, hanem a saját stúdiójában tarthassa. Ráadásul mindig aggódott, hogy valaki ráhívja a rendőröket, hogy pénzért tart órákat a parkban. Nem mintha komolyan hitte volna, hogy megütheti a bokáját, de nem akart magának kellemetlen perceket. Akárhányszor ránézett a tervekre, mindig Nadiát látta maga előtt, ahogy a tükörteremben táncol. Hol egyedül, lehunyt szemmel, vad szenvedéllyel, hol pedig David karjaiban, engedelmesen, átadva az irányítást.
Mindössze egyszer beszélgettek. David egy táncóra után hazavitte Nadiát és a lányokat. A férfi szerencsésnek érezte magát, hogy pont ugyanarra a településre fújta a nörszöt a szél, ahol ő is élt. Különben feltehetőleg nem találkoztak volna. Éppen akkor indult a tanfolyam az óceán partján lévő, tágas téren, amikor Nadia pont arra vitte esti sétára a lányokat. A zene hallatán a nő azonnal mozogni kezdett. David kiszúrta, hogy feltehetően táncos. Hiába intett azonban Nadiának, hogy csatlakozzon, a nő nem akart. Csak az óra után húzódott közelebb a kis csoporthoz. A férfinak végül sikerül meggyőznie Nadiát, aki eleinte azon az áron fizetett a táncórákért, hogy szinte alig evett. Azon az estén, amikor hazavitte a kis családot, hajnalig beszélgettek a társasház előtti parkban. A nörsz a szökése óta akkor sírta el magát először, miután David megkérdezte, hogy miért takarít, miért nem táncoktatóként keresi a kenyerét. A kérdés olyannyira szíven ütötte Nadiát, hogy elmesélte a férfinak az egész életét. David, a nő bizalmát a saját történetével hálálta meg. Ő is felfedte a titkát Nadiának, akivel onnantól egy láthatatlan, ugyanakkor széttéphetetlen kötelék alakult ki közöttük. Az órákon kívül sosem találkoztak. Idejük sem lett volna. Az a heti egy óra azonban hamarosan létszükségletté vált. Nadia időnként mégis eltűnt néhány hétre. Dávid olyankor egyszerre érzett bosszúságot és aggodalmat. Amikor a nörsz visszatért, minden magyarázat nélkül bújt a férfi karjaiba. Különös barátság volt az övék. Leginkább szavak nélküli, mozdulatokban és zenében kifejezett kapcsolat.
Ezúttal Nadia mindössze egyetlen alkalmat hagyott ki. Miután az élete nagyjából rendeződött, és valamennyire kiszámíthatóvá vált, nem akart elmulasztani egyetlen órát sem. David mellett igazán nőnek érezte magát, és lelkileg is feltöltődött. A férfi érintése, a csodálat, ahogyan Nadiára nézett, olyan adrenalinlöketet biztosított a nörsznek, amely nélkül rövid idő múltán képtelen volt meglenni. Davidnak pedig arra a hévre, arra az érzékiségre volt szüksége, amelyet csak Nadiától kapott meg. Nem volt a környezetében más nő, akivel úgy tudott volna egy ritmusra lüktetni, mint Nadia. A férfi tudta, hogy hamarosan eljön a pillanat, amelyet nem halogathat tovább. Le kell ülniük, és tiszta vizet kell öntenie a pohárba. David érezte, hogy szélsebesen közeledik az idő, amikor már nem lesz elég heti egyetlen óra. Fogalma sem volt, mit fog mondani, hogyan fog érvelni. Egyetlen dologban volt csak biztos, mégpedig abban, hogy Nadiát minden egyes nap a karjában akarja tartani.