– Anya! El fogunk késni!
A hangok távolinak, valószerűtlennek tűntek. Hogy késhetne el bárhonnan is, amikor éppen egy lakatlan szigetet úszik körbe a víz alatt, miközben a két fia a fehér homokban játszik az arannyal, amelyet az elhagyott kalózhajón találtak… Úristen! Hiszen ez egy álom! A hajnali mise! Olyan gyorsan ült fel az ágyban, hogy elszédült.
Viktor a sírástól vörös szemmel nézett rá.
– Tíz perc múlva kezdődik, már biztosan el fogunk késni – suttogta a kétségbeeséstől elfúló hangon a kisfiú.
Bettina nem válaszolt, csak megsimogatta a fia arcát. Másfél perc múlva már a hideg, sötét utcán szaladtak kézen fogva a templom felé. Nem késtek el. A nő, hogy senki ne lássa a melegítője alól kilógó pizsama szárát, a kócos haját és az álmosságtól bedagadt szemét a középső sor belső végébe ült, az oszlop tövébe. Ekkor tűnt csak fel neki, hogy alig lát. Siettében a szemüvegét is az éjjeliszekrényen felejtette. Egy pillanatra irigykedve gondolt az otthon alvó, nagyobbik fiára, aztán elszégyellte magát. Ezt az egyet kérte Viktor tőle. Azt mondta, hogy bármit megtesz, bármilyen házimunkát rábízhat az anyja, csak hadd járjon idén hajnali misére. Márpedig nagyon súlyos szavak ezek egy nyolcéves kisfiú szájából. Bettina gondolkodás nélkül vágta rá, hogy természetesen. Eszébe sem jutott, hogy egyedülálló anyaként, magas beosztású döntéshozóként ez nem kis feladat. Fel sem merült benne, hogy eddigi élete leghosszabb és legfárasztóbb adventi időszakának néz elébe. Az a komolyság, amivel a fia megállt előtte, és előadta a kérését, mindent felülírt.
A maga módján Benedek, a nagyobbik fia is kivette részét az adventi készülődésből. Mire Bettina és Viktor hazaért, a fiú tízórait és reggelit készített az öccsének, és még az ágyát is bevetette. Azt, hogy valójában lelkiismeret-furdalását szerette volna ezáltal enyhíteni, nem mondta senkinek. Igazán nem is volt jelentősége. Senki sem kérte tőle számon, hogy ő miért nem tart az öccsével és az anyjával.
Hiába volt az iskola mindössze néhány megállóra a lakástól, miután a munkahelye éppen az ellenkező irányba volt, alig pár perccel a munkaidő kezdete előtt esett be az irodába. Még nem akarta, hogy a fiúk egyedül járjanak. Ahhoz, hogy időben odaérjen értük a napközibe, nem tartott ebédszünetet. Igaz, nem is kérdezte meg sosem a vezérigazgatót, hogy elengedné-e. Mindenki tudta, hogy egyedül neveli a gyerekeit. Azzal is tisztában voltak, hogy már nem éltek Bettina szülei, így nem volt senki, akire időnként rábízza a fiúkat, vagy besegítsen a háztartásban. Az alig negyven éves nőnek esélye sem volt a kikapcsolódásra vagy társkeresésre. Mégsem vihette volna a gyerekeket magával egy randevúra.
– Arra gondoltunk, hogy elmegyünk a gyerekekkel a Lego kiállításra – mondta a titkárnő, majd helyet foglalt két másik kolléganője mellett a kis konyhában.
– Nagyon fogják élvezni a gyerekeid – helyeselt Bettina asszisztense.
– Szerintem is. Mindketten imádnak építeni. A lányom is, pedig már tizenkét éves.
– Akkor a Legoland nekik való lenne – kapcsolódott be a HR asszisztens. – Arra nem gondoltatok még?
– Nem is tudom. Még nem került szóba sosem. Bár gondolom, az jó drága mulatság.
– Biztosan nem olcsó, de kérdezd meg Bettinát. Ő mindent tud róla, mert elvitte a fiait a nyáron – javasolta Bettina asszisztense.
– Igen? – vonta fel a szemét a titkárnő.
– Tényleg – szólalt meg elgondolkodva a HR-es –, nekem is rémlik, hogy láttam a fotókat a közösségi oldalán.
– Jó, hát neki könnyű – jegyezte meg csípős hangon a titkárnő. – Akkora fizetéssel nem kellett sokat mérlegelnie.
– Na, igen – bólogatott a HR-es. – A vezetőségnek fogalma sincs, milyen problémái vannak az alkalmazottaknak.
A másik kettő helyeslően bólogatott.
– Mit csináltok a hétvégén – kérdezte a titkárnő.
– A gyerekek anyáméknál lesznek, úgyhogy kihasználjuk a férjemmel, és elutazunk a hegyekbe a karácsonyi őrület előtt – dicsekedett a HR-es.
– Jó is, hogy mondod, nem megyünk oda az asztalomhoz dekorációkat nézegetni? Idén valami újjal díszíteném fel a házat.
– Menjünk – lelkendezett Bettina asszisztense. – Nekem ma nincs sok dolgom. Bettinára megint rászakadt a meló, nem ér rá egyeztetni velem. Legalább nem játszom annyit a cukorkás játékkal – nevetett vidáman.