Barnabás résnyire nyitva hagyta a dolgozószobája ajtaját, hogy hallja, ha Nadia visszaér. A nörsz reggelente csak felvette a gyerekeket, és elvitte őket az iskolába az övéivel együtt. Utána megfőzte az ebédet, közben rendet rakott, ahol szükségét érezte, ott takarított. Ezen a napon azonban a férfi melegszendviccsel és kávéval várta.
Nadia szája tátva marad a csodálkozástól, amikor meglátta a pulton a két terítéket és az illatos reggelit.
– Gondoltam, a változatosság kedvéért, ma én várlak téged valami finomsággal.
– Nahát…
– Hopp, várj, a narancsléről meg is feledkeztem – kapott a fejéhez Barnabás. – Máris készítem!
A férfi elővette a szekrényből az elektromos citrusfacsarót, és nekifogott a narancsok kettészelésének. Nadia megrendülten figyelte Barnabást, amint az mindent megtett, hogy a nörsz kedvében járjon.
– Minek köszönhetem? – kérdezte halkan.
– Annak, hogy szerettem volna meghálálni azt a sok jót, amit kapunk tőled.
A férfi elvörösödött. Újra eszébe jutott, ahogyan Nadia azon az éjjelen fölé hajolt.
– Igazán nem kellett volna.
Néhány pillanatig szótlanul meredtek egymásra. Végül Barnabás törte meg a csendet.
– Ülj csak le.
Kihúzta az egyik bárszéket, és hellyel kínálta a bébiszittert.
– Köszönöm.
Egyikükben sem merült fel, hogy Melinda akár haza is jöhet. Annál sokkal természetesebb volt az, hogy kettesben vannak.
– Reggeli után eljössz velem bevásárolni?
Nadia arca kigyúlt a kérdés hallatán. Csak bólintott, nem volt ereje megszólalni.
Barnabás büszke volt magára, amiért fel merte tenni a kérdést, amely már napok óta gyötörte. Miután beültek az autóba, gondolkodás nélkül indult el. Fogalma sem volt, merre menjen, csak minél távolabb a háztól. Akárhányszor elképzelte, hogy megteszi, fantáziájában mindig az óceánparton kötöttek ki, vagy egy dombon, ahonnan a vízre lehetett látni. A valóságban azonban egy elhagyott raktárépület üres parkolójában állt meg. Először azt hitte, majd szabadkozni fog a nörsznek, amiért a legkevésbé sem romantikus a helyszín, de végül neki sem jött ki hang a torkán. Nadia szája, haja, bőre, illata teljesen kitöltötte az elméjét. Semmi másra nem tudott gondolni.
Szorosan egymásba kapaszkodva ölelkeztek a hátsó ülésen. Barnabás szája Nadia homlokán pihent. Még nem akartak elindulni.
– Az baj, hogy nincs lelkiismeret-furdalásom? Rossz ember vagyok szerinted?
– Nem tudom. Nekem ugye más, mert nem élek együtt a férjemmel.
– Hogy? Te férjnél vagy? – kérdezte csodálkozva Barnabás.
– Igen. Ide szöktem tőle. Megvert.
Barnabás felnyögött. Még szorosabban ölelte magához Nadiát. Bár tehetne érte valamit. De őt nem abból a fából faragták, hogy kezébe vegye az irányítást, és előálljon valami szuper mestertervvel. Ő ahhoz ért, hogy anyagi hátteret biztosítson, szeressen, rajongjon.
– Induljunk vissza. Én átülök a kocsimba, és küldök neked egy bevásárlólistát, te pedig menj és vásárolj be. Foglalok asztalt a kedvenc éttermetekben, és időben hazaviszem a lányokat. Szólj Melindának, hogy délre érjen haza, hogy legyen ideje kényelmesen elkészülni. Örülni fog a figyelmességednek.
– Szeretője van – csúszott ki Barnabás száján.
– Igen, valószínűleg. És ezt a helyzetet úgy kell megoldani, hogy a lehető legkevésbé sérüljön minden érintett. Kezdetnek kiváló ötlet, hogy elvidd egy pazar ebédre.
– És meddig fogunk úgy tenni, mintha egy boldog pár lennénk?
– Nem tudom, de egy darabig még biztosan.
Nadia maga is meglepődött a határozottságán. Barnabás viszont teljes nyugalommal adta át az irányítást a házvezetőnőnek. A férfi tudta magáról, hogy ez nem az ő asztala. Ő inkább néhány napra bezárkózik majd a dolgozószobájába. Ott biztonságban lesz.