A placcsanásra és az azt követő kétségbeesett nyüszítésre María José rémülten ugrott ki az ágyából. A félelemtől és az aggodalomtól magánkívül rohant le a lépcsőn, majd ki az udvarra. Perla reszketve, sokkos állapotban állt a holdfényben.
Az idős asszony azonnal az ölébe kapta a rémült kiskutyát, és bevitte a házba.
– Ki tette ezt veled édes bogaram? Az a mocsok vénasszony, Ludmilla? Ugye ő volt az? Hát ki másnak jutna eszébe egy kicsi, ártatlan lelket bántani? – Közben szorgalmasan törölgette a puha, fehér bundát. – Ne félj szívecském, megkapja a magáét az a szuka. Azt is megbánja, hogy a szigetre tette azt a girbegurba lábát!
Az eszeveszett dörömbölésre Israel kelletlenül nyitotta ki a teraszajtót.
– María José… valami baj van? Mi történt? – kérdezte aggódva, ahogy meglátta a feldúlt szomszédasszonyát.
– Még kérdezed? – rikácsolta az idős asszony.
– N-nem értem – dadogta.
– Kérdezd meg azt az elvetemült boszorkány nejedet, aki leöntötte a kutyámat egy vödör vízzel, amibe bele is pusztulhatott volna – sipította.
– Befejezted? – szólalt meg egy rideg hang Israel háta mögül.
– Nem, nem fejeztem be! Mit ártott neked az a kutya?
– Te tényleg azt hiszed, hogy éjnek idején nincs jobb dolgom, mint azt a rühes dögöt mosdatni helyetted?
– Ludmilla – szólt rá ingerülten a férje, majd a szomszédjához fordult. – Nyugodj meg kérlek, María José, biztosíthatlak, hogy nem a feleségem bántotta a kis Perlát. Amikor lejöttem ajtót nyitni, még úgy horkolt mint egy traktor. Gyere, nézzünk szét. Nem lehet, hogy Tednek gurult el már megint a gyógyszere?
– Nem, fentről öntötték a vizet.
– Honnan vagy ebben olyan biztos?
– A tócsa formájából. Szabályos. Ha oldalról öntötték volna, akkor az hosszúkás foltot csinálna.
Ludmilla felvonta a szemöldökét, és elismerően bólintott. Neki ez eszébe sem jutott volna.
– Arra nem gondoltál, hogy az a semmirekellő Heidi tette? Éjjelente kijár cigarettázni. Ki tudja, mit szív? Lehet, valami olyasmit, amitől sárkánynak nézte azt a dögöt…
– Ludmilla – horgadt fel Israel.
– Bocsánat – mondta tettetett megbánással az asszony. – Úgy értem, kutyuskát – tette hozzá gúnyosan.
– Miért bántaná Perlát? Ő is, mint mindenki más is szereti, mert aranyos kutya.
– Mondjuk azért – csattant fel Ludmilla –, mert mindenhová odapisil.
– Az a pár csepp csak téged zavar.
– Jó, akkor holnap kérdezzük meg az összes lakót, mit szólnak ahhoz, hogy az udvar minden szegletében pisiszag van.
– Perla nem egy macska, nem büdös a vizelete – ragaszkodott az igazához egyre bizonytalanabbul María José.
– Javaslom, fejezzük be a vitatkozást – intette csendre a dühös asszonyokat Israel. – Perla jól van, és ez a legfontosabb. Feküdjünk le aludni, majd én holnap kiderítem, mi történt. Beszélek az illetővel, és megkérem, mondja el felnőtt ember módjára, mi a baja a kutyával.
– Heidi nem felnőtt, hanem egy hülye csitri, aki azt hiszi, a cigaretta idősebbé teszi pár évvel – dohogott Ludmilla.
– Apa?
– Szia Uwe, mi a baj?
– Mit csinálsz a tetőn?
– Én? – kérdezte csodálkozva a férfi.
– Ki más? Te jöttél le az előbb.
– Ja, én semmit, csak hallottam valami kiabálást. Ludmilláéknál ég a villany, de már csend van. Ha baj lenne, biztosan szólnának.