– Egy percig se aggódj María José – nyugtatta jó barátját Carlos. – Majd én kiderítem, ki az a megátalkodott, aki bántotta Perlát. – Megköszörülte a torkát. – Az én kapcsolataimmal – emelte fel a hangját, hogy mondanivalója biztosan elérje Ted ablakát – ma estére meglesz a tettes.
Közben a szódásüveg szemüveges szomszédja felé sandított. Nem látta ugyan, de biztos volt benne, hogy Ted a megfigyelőállásainak egyikén gubbaszt, és kitartóan leskelődik.
Közvetlen szomszédai, Bernard és Noud kuncogva hallgatták a két idős diskurzusát.
– Nagy hóhányó ez a Carlos – csóválta a fejét Bernard.
– Ugyan. Teszi a szépet. Nincs abban semmi rossz – legyintett Noud.
– De akkor is, mire jó ez az egész?
– Tedet akarja távol tartani magától.
– Kétlem, hogy azt a fickót bármi visszafogná. Ha kellemetlenkedni akar, akkor fog is. Semmi sem állíthatja meg.
Bernard megvonta a vállát.
– Szerinted ki öntötte nyakon a kutyát? – váltott témát.
– Szerintem a kölyök. Uwe. Felnőtt ilyet nem csinál. Az tudja, hogy bele is pusztulhat egy ilyen kicsi állat. Egy kamasz nem gondolkodik, csak cselekszik. Utána meg kapkodja a fejét.
– Á, Uwe rendes gyerek. Ráadásul szeretik az öreglányt. Folyton kényezteti őket a fánkjaival. Miért akarna neki rosszat?
– Beszélek vele.
– Noud, ne szórakozz! Miért akarsz beleszólni? Oldják meg egymás között!
Uwe alig akarta elhinni, hogy mivel gyanúsítják.
– Nem gondolhatjátok komolyan, hogy bántaná… – hirtelen elakadt a hangja. Eszébe jutott, hogy éjjel belebotlott az apjába, aki éppen a tetőről osont lefelé. –, vagyis. Sajnálom, de nagyon idegesített már, hogy nem hagyja abba az ugatást. Valami gyíkot kergetett. Tudom, nem volt szép tőlem. Már nagyon megbántam.
Noud és Bernard egymásra néztek. Megveregették a fiú vállát, majd hazamentek.
– Miért hazudott?
– Nem tudom, de valakit meg akart védeni. Biztosan a húgát. Ki mást?
– Nos, biztosan nem a szüleit. Azokat nem zavarja semmi. Nem ismerek náluk életvidámabb embereket. Perla pedig egy hangot sem ad ki. Főleg nem ugat. Csak szuszogni meg nyöszörögni szokott.
– Szevasz Ted – köszöntötte vidáman Carlos a komplexum mumusát.
– Kár a gőzért Carlos. Ne erőltesd magad. Nem másztam fel senki tetőteraszára azért, hogy leöntsem azt a kis hugyozógépet. Bár nagyon szívesen megtenném, ha azzal rendre taníthatnám. Sőt. Biztosíthatlak, ha az én portám elé vizel, elviszem a sintértelepre. Majd azt mondom, hogy az utcán találtam.
– Nem tennél te ilyet, annál okosabb vagy – hosszú hatásszünetet tartott. – Nem csak te tartod nyitva a szemed barátom. Van, aki téged tart szemmel – közölte vészjósló hangon Carlos.
Ted unottan legyintett, de kirázta a hideg Carlos célozgatásaitól. Valamit rejteget az a fickó, és Ted még nem tudta kideríteni, hogy mit. Miután az öreg elsomfordált, a szódásüveg szemüveges elővette tudálékos szomszédja aktáját, és pár soros jegyzettel egészítette ki.
– Úgyis elkaplak nyavalyás – morogta. – Rájövök, hogy téged mivel lehet sarokba szorítani.
Uwe sértődötten kanalazta a garnéla krémlevest. Nem nézett az apjára, pedig az tudni akarta, hogy ízlik a fiának a legújabb recept szerint készült étel.
– Ne legyél ilyen bunkó – förmedt rá Heidi. – Miért nem válaszolsz, ha kérdeznek? Bezzeg, ha én csinálnám ugyanezt!
– Talán azért – kapta fel a vizet a kamasz –, mert engem vettek elő az udvar túloldalán élők, amiért szerintük leöntöttem María José kutyáját.
– Miért nem mondtad, hogy nem te voltál? – vonta meg a vállát a húga.
Uwe szemrehányóan az apjára nézett.
– Sajnálom – motyogta Günter. – Majd elintézem. Nem akarom, hogy téged hibáztassanak.
– Apa – horgadt fel Heidi. – Mit ártott neked az a kutya?
– Mindenhová odapisil. María pedig nem veszi komolyan.
– Nem lenne egyszerűbb megkérni? Jó fej az öreglány, biztosan talál megoldást.
– Ühüm – bólogatott ingerülten a családfő.
– Hová mész Viktoria? – ült fel riadtan az ágyban Günter.
– Inni. Miért?
– Csak, hogy tudjam, ma éjjel is el kell-e valami bűnjelet tüntetnem utánad…