A zsírfoltok makacsul ragaszkodtak Ted szemüvegéhez. Hiába dörzsölte át újra és újra a pólójával, a helyzet nem akart javulni. Sőt. Inkább egyre rosszabbra fordult. A lencséken a fényt zavaró módon törő sávok jelentek meg, ami még a sima kosznál is jobban bosszantotta a férfit. Végül a konyhai csap alá dugta, és mosogatószert öntött rá. Fel sem tűnt neki, hogy milyen hosszú időt töltött a tisztogatással. Gondolatai közben ugyanis egészen máshol jártak.
Carlos már megint a medence partján járkált fel és alá, miközben hangosan telefonált.
– Bernard, drága barátom, tudod, hogy örömmel vigyázok a házatokra, egyáltalán nem jelent gondot.
Ted meg mert volna esküdni, hogy az idős kanárió közben többször is az ő háza felé pillantott.
„Tudni akarod, hogy hallom-e, te gazember?”
A férfi azonban nem akarta megadni Carlosnak azt az örömöt, hogy lebukjon, amint irigykedve hallgatózik. Ted a konyhából figyelte ravasz szomszédját, akit a héten már harmadjára hívott fel a holland. A bukóra nyitott ablaknak köszönhetően tisztán értett minden egyes szót. Carlos hosszan csevegett Bernarddal a teraszukon lévő chili paprikáról, amit ő gondosan öntöz, illetve a medencék állapotáról.
– Itt valami nem stimmel – motyogta Ted fejcsóválva.
– Ugyan már Bernard, én kedves szomszédom – harsogta természetellenes hanglejtéssel Carlos. – Tudhatnád, hogy mindenen rajta tartom a szemem – közben ismét Ted ablaka felé sandított –, sőt, mindenkin!
Az immáron csillogó-villogó szódásüveg szemüveges férfi felnyögött.
– Menj a francba Carlos! A ráncos golyóidnál fogva kaplak el!
Egy ideig még követte szemével a zsebre dugott kézzel, kihúzott felsőtesttel sétáló idős férfit, aki annak a biztos tudatában beszélt jó hangosan, hogy Ted az idegességtől verítékező homlokkal figyeli minden egyes mozdulatát.
A két fiatal férfi gondterhelten ült a taxi hátsó ülésén.
– Nem korai ez még?
– Ne bosszants Noud!
– Tudom, hogy csak miattam csináljuk…
– Akkor meg pláne ne kezd most el – vágott a szavába ingerülten Bernard.
– Egy hónap telt el. Már rendben kell lennie.
– Szerintem ne bocsátkozzunk jóslásokba – sziszegte kurtán.
Noud kétségbeesetten dőlt hátra. Nem szerette a feszültséget. Főleg nem az ilyen kusza munkatársi és élettársi feszkót. Azt sem tudta, milyen minőségében szeretné Bernard belefojtani egy kiskanál vízbe. Noudot, a munkatársát kívánja a pokolra, esetleg Noudot az időközben szeretővé avanzsált, de nem önként választott élettársát?
Kelletlenül dobta a sporttáskákat a nappali padlójára. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy a sajátját újra felkapja, és kiviharzik a házból. Mielőtt azonban tisztességesen végiggondolhatta volna a lehetőségeket, Bernard izgatott hangja zavarta meg.
– Nem fogod elhinni – sietett le társa a lépcsőn, majd kezét a szájára tapasztva jelezte Noudnak, hogy ne szólaljon meg.
A konyhába osontak. Bernard óvatosan résnyire nyitotta az ablakot. Noud alig hitt a fülének.
– Ezt nem hagyhatjuk ki – lehelte izgatottan Bernard.
– Gyönyörűen fejlődik a paprikád barátom, ma is meglocsoltam – mondta lassan, tagoltan Carlos, aki nem vette észre, hogy a férfi, akivel éppen telefonon beszél, mögé settenkedik.
Ted széles vigyorral indította el telefonján a videófelvételt. Örökké emlékezni akart a pillanatra, amikor csibész szomszédja arcáról leolvad az önelégült vigyor.