Sonja úgy vetette Pablo karjaiba magát, hogy a hatvanas évei elején járó férfi kis híján elvesztette az egyensúlyát. Szerencsére a reflexei még mindig tökéletesek. A lapockáinál kapta el a vattahajú, általa csak Kis Hippinek nevezett szőkeséget, akit már megint citromos vanília illat lengett körül.
Pablo képtelen volt uralkodni magán. Miközben óvatosan megölelte Sonját, mélyen belélegezte az aromát, ami általában úgy hatott rá, mint valami drog. Pár pillanatra mozgásképtelenné tette, és csak arra volt képes, hogy csodálattal bámulja az elbűvölő jelenséget. A hosszú, apró csigákban alázuhanó, mindig frissen mosott hajkoronát, a smink nélkül is élénkpiros szájat, a pisze orrocskát a köré telepedő, apró szeplők sokaságával. A fiatal, ruganyos, hajlékony test már csak hab volt a tortán.
– Kicsit messze van az étterem, nem megyünk inkább taxival? – csicseregte Sonja, miközben a hajába tűzött színes, virág formájú, strasszos csatokat igazgatta.
– Arra gondoltam, sétálhatnánk. Ha már ilyen gyönyörű partnerem van, hadd irigykedjen a sok vénség, aki mellett elhaladunk – viccelődött Pablo.
– Jaj, ne már, úgy fáj a lábam a tegnapi sétától – nyöszörögte a fiatal nő, miközben gyengéden megsimogatta a férfi mellkasát.
Pablo beleremegett az érintésbe. Pont úgy, mint azon az estén, amikor először látta meg Sonját. A fiatal, külföldi nő néhány barátnőjével érkezett a bárba. A szőkeség csak fizetéskor vette észre, hogy elhagyta a pénztárcáját. A pultnál egyedül iszogató Pablo nem is gondolkodott, azonnal intett a felszolgálónak, hogy rendezi a mesebeli jelenség számláját. Sonja szemébe könny gyűlt a meghatottságtól. Puha tenyerét a férfi már kissé ráncos kézfejére tette.
– Köszönöm, drága – lehelte remegő hangon. – Holnap találkozzunk, hogy visszafizessem.
– Ugyan. A vendégem voltál. Úgyis ritkán van lehetőségem ilyen szép nőt meghívni egy italra. Inkább csak hadd képzeljem el, hogy randiztunk. Az sem baj, ha szakítás lett a vége.
Sonja elnevette magát az önirónián.
– Mi lenne, ha megmutatnál pár érdekességet a városban? Ma érkeztem, és egyáltalán nem ismerek még senkit.
– Remekül hangzik, bár jó ha előre tisztázzuk: az előbb csak vicceltem. Valójában nem randizom szőkékkel. Szóval nehogy beleéld magad, mert esélyed sincs nálam – jelentette ki Pablo tettetett komolysággal, összeráncolt szemöldökkel.
– Köszönöm az őszinteséged – ment bele a játékba a fiatal nő –, bár én sem terveztem kalandokba keveredni. Egy fél évre jöttem mindössze. Eszemben sincs belebonyolódni valamibe.
Pablo élvezettel kísérte Sonját egy-egy látnivalóhoz. Szerette, ahogyan a „Kis Hippi” rácsodálkozik a szépre. Imádta a véget nem érő csivitelést, kacagást, lelkendezést. A nő még akkor sem maradt csendben, amikor Pablo meghívta némi ételre és italra. A férfi késő délutánra mindig megéhezett, és valahogy úgy alakult, mindig ezekben az órákban találkoztak. Sonja sosem akart beülni sehová, de Pablo nem szeretett egyedül enni. Ahhoz meg már túl idős volt, hogy kibírja estig, amíg hazakíséri Sonját. Hosszas unszolás után a fiatal nő végül rendre beadta a derekát, és elfogadta a meghívást. Pablo pedig elégedetten nézte a jóízű falatozás.
– Olyan étvággyal eszel mindig annak ellenére, hogy sosem vagy éhes, mintha kizárólag ilyenkor jutnál rendes ételhez – csipkelődött néha a férfi.
Sonja ilyenkor játékosan úgy tett, mintha még a zsebébe is dugna pár szelet kenyeret. Láthatóan tetszett neki a könnyű adok-kapok.
Ezen az estén Sonja születésnapja alkalmából Pablo asztalt foglalt. A férfi szerette volna, ha sétálnak az étteremig. Aznap hosszan akarta élvezni az üdítő, fiatalító társaságot. Ki tudja, talán a kezét is megfoghatja végre. Főleg miután olyan helyre mennek, ahol táncolni is lehet. A tánc pedig kiváló lehetőség arra, hogy vágyat ébresszen. Miért is ne lehetne kettőjük között valami? Hetek óta találkozgatnak. Sonja minden alkalommal megöleli. Sőt. Időnként az arcát is odadugja az övéhez. Miért ne kívánhatna meg egy fiatal nő egy idősebb férfit? Azért Pablo még nem egy matuzsálem. Rendszeresen sportol, igényes a külsejére, és bármikor készen áll a romantikára. Legalábbis szinte. Sonja pedig egészen biztosan vonzódik az idősebb férfiakhoz.
– Rendben, hívok egy taxit.
Sonja megkönnyebbülten simult a férfihez.
– Köszönöm. És most szólok, hogy ne legyen vita: én fizetem a fuvart.
Pablo néhány perc múlva elvesztette a kapcsolatot a külvilággal. Csak a hozzásimuló combot és a vállára hajló puha hajkoronát érzékelte. Úgy lélegezte be a citromos vanília illatot, mint valami életelixírt. Szinte nem is hallotta, hogy mi történt a nő bankkártyájával. Letiltották vagy elveszett vagy véletlenül a régit vitte magával. Kit érdekel? Nyújtotta az övét, miközben megpróbált olyan közel maradni a varázslatos lényhez, amennyire csak lehetett.
A piros ajkak érzékien tapadtak a pezsgős pohárra. A férfi vágyakozva nézte a kristályt, amelynek úgy szeretett volna a helyében lenni.
– Barbara – kiáltotta egy hang.
– Hé, ez tényleg a Barbara! Nahát, visszajöttél?
Pablo nem értette, miért az asztaluk körül rikoltozik a két fiatalember. Sonja zavartan nevetgélt. Finom keze remegett, ahogyan a hajába túrt.
– Összekevertek valakivel… – válaszolta rekedten.
– Vagy úgy – jegyezte meg gúnyosan az egyik. – Ezek szerint még mindig ugyanabból élsz.
– Hagyd, menjünk – csitította a másik. – Csáo, Barbara, jó mulatást. Maga meg vigyázzon, mert a végén teljesen megkopasztja – veregette meg Pablo vállát, mielőtt eltűnt a többi vendég között.