Mint a futótűz, úgy ragadt a vibráló feszültség egyik lakóról a másikra. Nem kellett sok, hogy mindenki a bárpultként funkcionáló műanyag asztalnál keressen valamiféle gyógyírt. Viktoria volt az egyetlen, aki még otthon, indulás előtt gondoskodott a hangulatjavításról. Dacára a diétájának, és a borítékolható, gyötrő másnaposságnak. Ringó tánclépésekkel közelített a társaság felé. Élvezte, ahogy könnyedén szinte suhan a levegőben. Alig érezte a testét a két deciliter whiskynek köszönhetően. A szája kellemesen zsibbadt, a világ körülötte távolinak hatott.
Rob érdeklődéssel figyelte a különös vonaglást, amilyet korábban még sosem látott a német iskolavezető-tanárnőtől. Igaz, a vállrázásnak köszönhetően a mell, amely sokak tekintetét vonzotta, érzékien libbent ide-oda. Már ha lehet érzékiségről beszélni egy részeg, alulöltözött nő esetében. Az amerikai férfi ettől függetlenül gyorsan túltette magát a körülményeken. Kit érdekel, hogy családanya, akinek a gyerekei a medence partján lógatják a vízbe a lábukat, kivetkőzött magából és úgy táncol, mintha nem lenne holnap? Miért ne engedhetné el magát ő is, legalább egyszer egy évben? Rob letette a poharát, felvette a szamba-szerű ritmust, és csatlakozott a táncoló lakótársához.
Pauline kis híján kiköpte a szájából az almalevet, amikor meglátta, hogy férje és Viktoria mit sem törődve a jó ízléssel, párzó mozdulatokat imitálva rángatóznak a „bárpult” mellett. Arca egyetlen pillanat alatt érte el a lehető legvörösebb színt, és mielőtt keze ökölbe szorulhatott volna, kikapta a mellette vihogó Dajana kezéből a pezsgősüveget, meghúzta, majd egyszerűen ledobta a fűre.
– Ugyan drágám – állt elé a szlovák asszony. – Csak nem fogsz jelenetet rendezni? Semmi értelme – csitította. – Frászt hoznál a gyerekeidre. Gyere, mossuk meg az arcodat – próbálta terelgetni.
– Szerinted kapcsoljak zenét? – kérdezte Noud.
– Minek – vont vállat Bernard – anélkül is remekül szórakoznak.
– Nem vennénk el a dolog élét?
– Én szívesen nézném még a műsort – vigyorgott gúnyosan.
– Ne legyél gonosz, tudod, mindig visszaüt a rosszindulat.
– Szilveszterkor a Karma is szabadságon van szerintem, de nem bánom. Tégy, ahogy jónak látod!
Adriant elöntötte a méreg az amerikai pojáca láttán. Hogy képzeli ez a hólyag? Alig tartózkodik a komplexumban, folyton üzleti úton van, most meg úgy vonaglik Viktoriával, mintha legalábbis barátok lennének. Másrészről kicsit hálás volt a jelentért, hiszen eljátszhatta a tanárnőt megmentő hőst. Legalább nem kellett megindokolnia, miért karolja át a formás szőkeséget. A biztonság kedvéért nem nézett Dajana felé, amikor igazi lovaghoz méltóan, belekarolt Viktoriába, és egy székre segítette. A melléhez és a combjához is csak véletlenül ért hozzá, ami a német asszonynak feltehetően egyébként sem tűnt fel.
– Nekem nem adod be, hogy buzi vagy – súgta a pezsgőtől igen szókimondóvá lett Pauline Noud fülébe.
– Parancsolsz?
– Nem vagy buzi, igaz?
– Buzi?
– Jól van na, én francia vagyok. Nem beszélek olyan jól angolul.
– Ahhoz szerintem elég jól megy neked, hogy ne trágár szavakkal helyettesítsd azt, hogy: meleg. Sőt a homoszexuálist szerintem bármilyen nyelven megértik.
Pauline ingerülten legyintett.
– Ezek csak szavak, felesleges lovagolni rajtuk.
Idétlen vihogása még jobban felidegesítette Noudot.
– Az olyan picsák, mint te – kezdte tettetett komolysággal a holland – vagy, hogy is mondják helyesen azt akinek gyereke van? Tudod, én sem beszélek olyan jól…
– Ha-ha nagyon vicces vagy – ragadta meg a férfi ingét Pauline úgy, mintha magához akarná húzni, hogy megcsókolja. – Majd, ha túltetted magad a buta sérelmeken, gyere be velem a fészerbe, és megmutatom neked, mitől döglik a légy.
– Paulnie – köszörülte meg a torkát Noud, miközben óvatosan lefejtette magáról az apró öklöt. – Remélem, még emlékszel arra a fickóra, aki az előbb még a medence mellett táncolt vadul. Tudod, ő a férjed, a gyerekeid apja.
– És? Mire megyek vele? Már vagy két éve nem feküdtünk le egymással. Szerinted, mitől vagyok ilyen lobbanékony?
– Sajnálom, tényleg, de akkor sem én vagyok az embered.
– Gondold át – nyögte Noud fülébe.
A férfi kétségbeesetten kereste Bernard tekintetét, de hiába. Élettársa halálra vált arccal kapaszkodott a grill melletti, húsokkal megrakott asztalba. Mellette Ludmilla ringatta a csípőjét ördögi vigyorral. Noud meg mert volna esküdni, hogy az öregasszony rákacsintott, amikor egy pillanatra egymásra néztek.
– Mi történt, mondd már, az Isten szerelmére – szorította meg Bernard csuklóját Noud, amikor végre sikerült elrángatnia társát a grill mellől.
A férfi harmadszorra is csak a fejét csóválta meg elkeseredetten.
Noud reszkető kézzel túrt a hajába. Érezte, hogy hamarosan olyan súlyos dolgot fog hallani, amit talán még sosem.
– Ludmilla – súgta végre Bernard.
– Mit csinált az a boszorkány? Valami baja van veled?
Bernard üres tekintettel meredt a cipője orra felé. Fejét lassan ingatta jobbra-balra.
– Nem. Csak megdicsérte a ruhámat.
Noud megkönnyebbülten nevette el magát.
– Rád mozdult? – hahotázott. – Istenem, már azt hittem, baj van.
– Nem – lehelte Bernard –, nem ezt. Azt mondta, formás fenekem van a testhezálló kezeslábasban, amiben a kamerát szereltem az éj leple alatt Adrian és Dajana házába.