Azon az éjjelen, pontosabban hajnalon három férfi küzdött azzal, hogy Viktoriát elhessegesse a gondolataiból. A német nő egyszerre lejtett közönséges táncot Adrian, Rob és Günter fejében. Míg az első kettőt felizgatta, az utóbbit feldühítették a tolakodó képek. Miközben a szép, de általában visszafogott iskolavezető erről mit sem sejtett. Részegségét hamar felváltotta az ólmos fáradtság, majd a kínzó másnaposság. Azon kívül semmi egyébbel nem tudott foglalkozni.
Nem úgy Günter. A férfi nem értette, mi történt, mi változott meg néhány pillanat leforgása alatt. Az ő művelt, visszafogott, mindig udvarias, elegáns felesége egyik percről a másikra változott látszólag minden ok és előjel nélkül közönséges ribanccá. Olyanná, akit még az sem tartott vissza az abszurd rángatózástól egy másik családapával, hogy a gyerekei szégyentől kivörösödött arccal, leesett állal meredtek az anyjukra.
Fogalma sem volt, hogyan beszéljék ezt meg. Mivel indítson? Zúdítsa rá csalódottságát? Mutogasson a két összezavart kamaszra? Esetleg kérdezzen? Ossza ki vagy nyújtson segítő kezet? Mi a jobb? Günternek semmi tapasztalata nem volt ilyen végletes viselkedés terén. Sem a házasságuk idejéből, sem a korábbi kapcsolataiból. Soha nem volt szemtanúja hasonló kivetkőzésnek. Ha nem Viktoriáról lenne szó, elintézné annyival: Na, ez is megbolondult.
Most azonban Viktoriáról van szó. Élete szerelméről, a társáról, feleségéről, gyermekei anyjáról. Akit jól ismer. Legalábbis ismert. Mert a nőről, aki szilveszter estéjén a társaság középpontjába repítette magát botrányos öltözékével és viselkedésével, arról semmit sem tudott. Günter a méregdrága ital szagán kívül mást nem ismert fel rajta. Annak is jobb helye lett volna a mosdókagylóban, mint annak az idegen nőnek a gyomrában, illetve fejében.
Pedig milyen jól indult az a nap is. Csak úgy, mint mindig, elfogyasztották a bőséges reggelit, amit Günter szíve minden szeretetével tálalt a teraszon. Utána Viktoriával ketten hosszan kávéztak. Uwe is kért ugyan, de ő néhány süteménnyel rövid idő alatt kitunkolta a bögréjéből a feketét. Heidi sóvárogva nézte a masinát, amibe ő legfeljebb koffeinmentes kapszulát rakhatott. Az meg ugye, nem az igazi. Azt csak akkor itta meg, ha volt ideje komótosan elballagnia az iskolába. Olyankor vastag porcelán sétálópohárba tette, hadd lássa mindenki: lazán, cigizve és kávézva sétál az iskolába.
A nap többi része békésen telt a német család otthonában, mint mindig. Húst pácoltak, köreteket készítettek az addigra becsatlakozott Dajana és Pauline társaságában. Még az sem rontotta el igazán a hangulatot, hogy Günter nem nézte jó szemmel Viktoria egyre bővülő baráti körét. Aztán a ruhaválasztásnál valami történt. A családapa belátta, hogy nem kellett volna beleszólnia, mit vesz fel a felesége, aki még sosem hozta kellemetlen helyzetbe. Kicsit rövid a ruha? Na és? Viktoria csinos, formás, nem kell takargatnia semmit. Ráadásul való igaz, szűk körben ünnepeltek. Olyanokkal, akik rendszeresen mutatkoznak egymás előtt fürdőruhában. Érzése szerint Viktoria aránytalanul túlreagálta a ruhára tett megjegyzését.
„Pedig milyen jól indult az a nap is. Csak úgy, mint mindig, elfogyasztottam a bőséges reggelimet, amit a férjem szíve minden szeretetével tálalt a teraszon. Utána Günterrel ketten hosszan kávéztunk. A fiam is kért ugyan, de ő néhány süteménnyel rövid idő alatt kitunkolta a bögréjéből a feketét. A lányom sóvárogva nézte a masinát, amibe ő legfeljebb koffeinmentes kapszulát rakhatott. Az meg ugye, nem az igazi. A csajokkal bőséges adag köretet készítettünk, miközben kibeszéltük a többi lakót. Késő délután lezuhanyoztam, és kikészítettem a kedvenc, rövid, pöttyös ruhámat, amit hossza miatt már olyan régen nem vettem fel. Amikor azonban lehajoltam, és az ágyra simítottam az outfitet, egy apró, mézes parfüm illatú cetli akadt a kezembe.
„Előttem nincs titkod, te álszent ribanc!””