Kezdés előtt negyed órával az összes résztvevő megérkezett az egynapos gluténmentes sütőtanfolyamra. A tágas, napfényes váróteremben – amelyet vakító fehér falak és almazöld műbőr kanapék, valamint fotelek tettek otthonossá – tizenkét nő pusmogott izgatottan, ki-ki az ismerőseivel.
Hedvig és Anna együtt érkeztek. Hedvig cöliákiája miatt kényszerült szigorú gluténmentes diétára, míg barátnője, Anna, hobbi cukrászként szerette volna bővíteni az ismereteit.
– De jó – lelkendezett Hedvig, miután alaposan körbenézett. – Szinte mindenkit ismerek.
– Tényleg? – csodálkozott Anna.
– Igen – bólogatott csillogó szemmel a barátnője. – Legtöbbjüket követem a közösségi médiában. Az a szépen sminkelt csaj egy tündér, ráadásul rendkívül sokoldalú. Imádja az állatokat. Látnád, hogy bánik velük! Emellett horgol és szuper újrahasznosítási trükköket ismer.
– Nekem csak egy-két arc tűnik ismerősnek. Gondolom a többség a környéken lakik. Időnként biztosan elmegyünk egymás mellett itt-ott.
– Na, majd én mesélek neked róluk. Előttem nincs titkuk. Az ott – intett a fejével egy alacsony, tüsi hajú, pufók nő felé –, na az nem normális. Állandóan szemetet szed valahol, és azzal kérkedik.
– Mi vele a baj?
– Az, hogy kit érdekel, milyen undorító dolgokat kapar össze az árok széléről?
– Szerintem szép dolog.
– Minek kell vele dicsekedni? Ilyesmit az ember önzetlenül csinál, nem pedig kérkedik vele.
A tizennégy fő befogadására kialakított modern főzőstúdióban elsőként a fonott kalács tésztáját készítették el a résztvevők. Amíg az kelt, egy egyszerű sajtos pogácsát állítottak össze.
– Milyen formátlanok lettek a pogácsáim – sopánkodott egy magas, lángvörös hajú nő.
– Pf – fújt egy aprót Hedvig – tudtam, hogy elbénázza.
– Miből gondoltad? – kérdezte Anna.
– Mert kétbalkezes – súgta barátnője. – Láttam egy videóját, amiben valami tojáspucolós kihívást akart teljesíteni.
Rosszallóan csóválta a fejét.
– És?
– Széttrancsírozta az egészet. Nem ért ez a nő semmihez – legyintett.
Mire a kisült pogácsák illata betöltötte a főzőhelyiséget, a kalácstészták is megkeltek.
– Milyen gyönyörű – lelkendezett a szépen sminkelt.
Hedvig odasietett a nő pultjához, hogy ő is megnézze a tésztát.
– Nahát – csapta össze a kezét –, a tied sokkal magasabbra feljött, mint az enyém.
– Biztosan a tiéd is jobban beindul, ha bekerül a sütőbe.
– Ne szerénykedj – udvarolt Hedvig – biztosan sokkal jobban begyúrtad. Te annyi mindenhez értesz!
– Én – kerekedett el a füstös sminkkel díszített szempár.
– Igen!
– Mire gondolsz?
– Mindenre – vágta rá Hedvig. – Értesz a lovakhoz, gyönyörű ruhákat, táskákat horgolsz, ráadásul őrült jó tippjeid vannak az újrahasznosításhoz.
Körülöttük néhányan halk nevetésben törtek ki. A szépen sminkelt nő zavarában elpirult.
– Ja, a videóimra gondolsz?
– Naná! Egy istennő vagy – ujjongott Hedvig.
– Nos, igen, köszönöm. Csak hát… azokat igazából nem én csinálom. Különböző videókat vágok össze. Pontosabban a fiam.
– És ezzel mi a célod? – szakadt ki Hedvigből a döbbent kérdés.
– Ugyanaz, mint mindenki másnak…a figyelem és a szívecskék gyűjtése…