– Sajnálom a történteket, Majo – kérte bocsánatát lesütött szemekkel Carlos. – Meg azt a pokolian hosszú utat is, ami még előttünk áll.
María José legyintett.
– Néhány évvel ezelőtt letéptem volna a fejed ezért. – Rövid szünetet tartott, miközben előkotorta az útlevelét a táskájából. – Most valahogy nem tudok haragudni. Vagy azért, mert ez az egész helyzet annyira szürreális… vagy mert az agyam automatikusan átállt túlélő üzemmódba. Lehet, így próbál megóvni egy idegösszeomlástól.
Carlos halványan elmosolyodott.
– Szerintem legbelül tudod, hogy mellettem teljes biztonságban vagy – búgta, miközben a karját óvatosan María José válla köré fonta, és közelebb hajolt az arcához.
– Na, még mit nem – lépett hátra határozottan az idős cukrász. – Azért ilyen jóban még nem vagyunk!
Carlos megadóan felemelte mindkét kezét.
– Igazad van, tudom… Csak hát… Az anyádat!
María José sápadtan emelte rá a tekintetét – a düh és a döbbenet egyszerre ült ki az arcára.
– Hogy merészeled… – kezdte elfúló hangon, de Carlos hirtelen, határozott mozdulattal félretolta magától.
Reszkető ujjal a távolba mutatott.
– Esküszöm, az előbb láttam Noudot!
– Mi?! – kapkodta a fejét María José jobbra-balra. – Hol?
– Ott – hebegte a férfi, és egy másik járat beszállókapuja felé bökött reszkető mutatóujjával.
– Biztos vagy benne?
– Itt halljak meg, ha nem az a tetűláda volt az!
– Mi a fenét keresne itt? – María José képtelen volt összerakni a képet.
– Tigrisbalzsamot meg elefántos kulcstartót – förmedt rá dühösen Carlos, akinek néhány pillanattal korábban még csókra állt a szája.
María José elsápadt.
– Most már aztán elég legyen belőled, te öntelt pöcs – visította fejhangon. – Miattad állok itt foltos ruhában, büdös pofával, émelygő gyomorral, és még gúnyolódsz is rajtam?! Tényleg? Te?! A nagy detektív, aki szart se tud kideríteni senkiről?! Csak ugrálsz, mint egy majom, a többi vén trottyal együtt, mások után leskelődve?! Menj te a picsába!
A madridi járatra várakozók először döbbent csendben meredtek az idős „házaspárra”. Aztán, ahogy a sokk alábbhagyott, lassan pusmogni kezdtek. Ezúttal, bár nem akarta, María José tisztán értette a körülötte repkedő spanyol mondatokat:
„Ennek is elment az esze vénségére…”
„Mit keresnek ilyen messze hazulról, ha már nem bírják az utazást? Inkább vigyáznának az unokákra.”
„Mit csinálhatott szegény bácsi, hogy ez a banya így beszél vele?”
„Én szégyellném magam, ha a nagymamám ilyen alpári módon viselkedne a nagyapámmal.”
„Ezek is itt cirkuszolnak… mi lesz a gépen, maguk alá pisilnek?”