Noud felszisszent, ahogy talpa a forró, fekete homokhoz ért.
– Mondtam, hogy hozz vízicipőt.
– Mondtad, én meg elfelejtettem – morogta. – Téged hogyhogy nem éget? – kérdezte értetlenkedve.
– Nem csak a képemen vastag a bőr – nevetett fel Bernard. – Ott jó lesz – mutatott a sziklafal tövébe.
A két férfi lepakolta holmiját az apróra zúzott, fekete kavicsokkal borított öblöt körülölelő szikla árnyékába. A kora délelőtti órákban még alig voltak a parton. Egy-két napozót leszámítva senki sem érezte még elérkezettnek az időt a strandolásra.
– Kezdd te – kérte izgatottan Noud.
Bernard megvonta a vállát.
– Aki a repülőn kísérte őket, azt mondta, megláttak téged, és teljesen elment tőle az eszük. Mindenki előtt ordítva veszekedtek.
– Nem láthattak meg – hebegte bizonytalanul Noud. – Ők a madridi kapunál vártak, én meg a frankfurtinál. Ráadásul nem is egyszerre indult a gépünk.
– Igazából mindegy. Carlosnak előbb-utóbb úgyis rá kell jönnie, hogy néha a mi levesünkbe köp bele. Ha még nem sejti.
Noud legyintett.
– Kizárt. Folyton azzal jön, hogy árucsempészek vagyunk.
– Tényleg nincs jelentősége – nyugtatta Bernard.
– És itthon? Mi a helyzet? Ted?
– Annak a fickónak teljesen elment az esze.
– Hogyhogy? Carlos és María José eltűnése miatt?
– Dehogy – nyögte gúnyosan Bernard. – Fel sem tűnt neki, hogy ketten is hiányoznak a lakóparkból. – Vigyorogva az ég felé fordította az arcát. – Azt egyből kiszúrta, hogy Carlos felszívódott, de a mami hiányát észre sem vette.
– Ez komoly? De hát mindenkit figyel! Mindenről ír valamit a hülye tininaplójába, minden nap!
– Úgy vettem észre, hogy az utóbbi időben finoman szólva egyetlen dologra koncentrál.
– Mégis mire?
– Kire… – javította ki sejtelmesen Bernard.
Noud felvonta a szemöldökét.
– Csak nem…?
– De.
– A Macskanőre?
– Arra bizony.
– Nem hiszem el! A mi megfoghatatlan Tedünk akkora balfék, hogy egy banánhéjon fog elcsúszni?
– Ha türelmesen várunk, minden bizonnyal ez lesz a játék vége.
– Vagy… – kapott izgatottan Bernard vállához Noud –, beszállunk mi is, és felpörgetjük az eseményeket.
– Ebbe a játékba nem lehet csak úgy beszállni – rázta meg a fejét Bernard.
– Bármibe be lehet, ha nálunk van a megfelelő eszköz.
– Nem tudom, Noud, elég kockázatosnak tűnik.
– Igazad van. Ez már túl veszélyes lenne – legyintett lemondóan Noud. – Hiszen elkábítani két idős embert, majd a világ másik végére cibálni egy magángéppel, vész esetén orvosokkal a fedélzeten, mi egy kis kerítő akcióhoz képest?
– Annyira tudtam, hogy lesz mivel zsarolnod!
Bernard erőtlenül dőlt hanyatt a napozópléden. Egy összehajtott törölközővel eltakarta az arcát, jelezve, hogy egyelőre nem kívánja folytatni a beszélgetést.