Az első igazi ajándék egy fiútól.
Ráadásul nem is akármilyentől, hanem egy menő, jóképű sráctól. Egy szivárványszínű hajgumi. Nem az a silány fajta, hanem vastag, prémium darab. Már ránézésre is látszik rajta, hogy jó minőségű, és a tapintása is egészen más, mint az olcsó vacakoké. Olyan, mint egy rakott szoknya: apró ráncok sokasága fut rajta végig, amitől úgy tűnik, mintha állandóan változtatná a színét. Csak úgy virít a szőke hajban, messziről észrevehető. Amellett, hogy gyönyörű, az eszmei értéke felbecsülhetetlen. Mert tőle van. Az első szerelmétől.
Márpedig az első szerelem a legkülönlegesebb. Amikor az ember lánya először érzi a pillangókat rebbenni a gyomrában, amikor először vágyik igazán érintésre, kézfogásra, ölelésre – sőt, talán még egy szájrapuszira is. Amikor először érzi igazán a tavasz illatát, és először akar tetszeni. Nem csak úgy aranyosan, hanem igazán tetszeni. Mert ilyenkor már nem elég cukinak lenni. Ilyenkor már a nő akar előbukkanni.
Az osztályban minden lánynak feltűnt a különleges darab. Hát persze, hogy feltűnt. Ilyet nem lehet kapni a városban.
Bárcsak elmondhatná, kitől kapta!
De azt nem lehet. Mert hivatalosan nem is járnak.
Ha elárulná, mindenki lerohanná a fiút, hogy igaz-e a pletyka. Akkor a srác biztosan megijedne, és visszavonulót fújna.
Pedig milyen jó lenne csak úgy, lazán odavetni: hát tőle van, kitől mástól?
De nem járnak. Hiszen még meg sem fogta a kezét. Márpedig egy fiú és egy lány kapcsolatát hivatalosan az pecsételi meg: a kézfogás. Addig nem mondhatja komolyan, hogy együtt vannak. Vagy a szülinapi ajándék meg az, hogy kétszer is hazakísérte, az már felér egy kézfogással? Hű, de baromi nehéz tizenkét évesnek lenni!
Az egyébként hőn utált évzáró ünnepély ebben az évben különleges. Az elballagó nyolcadikosok, köztük ő is, szemben állnak a többi, felsorakozott osztállyal. Milyen szuper elsőnek lenni a sorban! Egész idő alatt nézheti azt a szép arcát, és a senkiéhez sem hasonlítható babamosolyát. Mert ő mindig nevet, neki mindig jó kedve van.
Most viszont nem veheti fel az ünnepi blúzát, hiszen annak nagy, idétlen gallérja van. Úgy néz ki benne, mint egy bohóc. Egy csitri bohóc. Márpedig ezen az ünnepségen jócsajnak kell lennie. Az sem mindegy, hogy akkor most menő hajgumi, vagy kiengedett, derékig érő haj. Az utóbbi menőbb, az előbbi viszont az elkötelezettséget jelenti. Hogy a srácnak semmi kétsége se legyen felőle, micsoda kincs számára az a hajgumi.
A tűző napon, hunyorogva, könnyező szemmel nézte kitartóan a nagy őt a fölötte lakó szomszéd nagylánytól kölcsönkért blúzban. Haja kiengedve, csuklóján a hajgumi. Mintha csak azért lenne ott, hogy bármikor lófarkat csinálhasson vele ebben a hőségben. Ha rászólnak, majd mondja: Pont most akartam összekötni a hajam.
„Jé, az anyja, a húga, a nővére és a két kicsi unokahúga állnak legelöl a szülői térfélen. Nahát az anyjának is pont ilyen hajgumija van. Meg a kicsiknek. És a tesóinak. Akkor ez ilyen családi dolog lesz. Ezek szerint járunk?”