A Viktoriának írt fenyegetések konfettiként repkedtek a lakók körül.
– Ki írt neked ilyen aljasságot, Viktoria? – kérdezte elhűlve Pauline.
– María Joséra, Tedre és rád gondoltam – válaszolta szenvtelen hangon a német családanya.
– Rám? – csattant fel a francia nő kipirult arccal.
– Is. Mondtam, hogy három tippem van.
– De én miért fenyegetnélek?
– Mert időnként beszélgetek a férjeddel.
– Miért zavarna?
– Nem tudom. Téged minden zavar – szúrt oda még egyet Viktoria.
– Ez nem igaz – fújtatott Pauline.
– Most is dühös vagy.
– Mert bosszantasz!
– Elég legyen – szólt rájuk keményen Ted. – Van elég bajunk, nem kell még ez a cicaharc is.
A szódásüveg szemüveges férfi eközben idegesen szárazra törölte a feljegyzéseit tartalmazó dobozt.
– Abban mi van? – nyúlt a tároló felé Adrian. – Nyissuk ki együtt, nehogy abból is kiugorjon valami!
– Ez az enyém – rivallt rá Ted.
– Jól van öregem, nyugodj már le! Csak segíteni próbálok.
– Segíts magadon – sziszegte a szemüveges ingerülten.
Felkapta a dobozt, és elindult a háza felé.
Carlos ez idő alatt arra próbált rájönni, hogy ki juthatott be észrevétlenül a garázsába. A gondolataiba nyugtalanító képek férkőztek: lehet, hogy azért nem vette észre a betörést, mert épp nem tartózkodott otthon? És ha valaki vagy valakik szabadon járkálnak a házában, amikor csak kedvük tartja? Végre őszintén be kellett vallania magának: nem ez az első alkalom, hogy felmerül benne a kérdés. Csak ugye, eddig mindig elhessegette. Hiszen ő a magánnyomozó, ő volt titkos ügynök, neki van több évtizedes tapasztalata az észrevétlen besurranással! Akkor mégis ki az, akit ebben a lakóközösségen még nem szúrt ki vagy nem vett elég komolyan?
Ted egyszerűen nem lehet. Neki olyan rémes állapotban van az idegrendszere, hogy képtelen lenne egy tisztességes behatolásra. Ráadásul Carlosnak nem volt kétsége Ted bujkálása felől. Az a férfi nem a napsütés miatt érkezett a szigetre. A szódásüveg szemüveges egészen biztosan az igazságszolgáltatás elől menekült a Calle la Rosába.
Ez a reggeli őrület legalább arra jó volt, hogy Carlos végre rádöbbenjen: ideje kihúznia fejét a homokból, és a tettek mezejére lépni. Tekintete még egyszer végigszaladt a lakókon. Ezúttal azonban mindenki gyanús lett neki. Viktoria, hiszen ártalmatlan anyukák nem kapnak fenyegető leveleket. Günter túlontúl nyugodt és bárgyú. Ludmilla és Israel képtelen párosítás, hacsak nem valami álca. María Josénak a szeme sem áll jól. A francia-amerikai házaspárról messziről ordít, hogy valamit titkolnak. Dajana és Adrian ránézésre bármire képesek. A hollandok pedig… Na azok tuti benne vannak ebben is nyakig. Legalábbis, mint kiváltó ok. Mivel az ő búvárruhájuk is a felfújható fotelon pihent, nem ők a tettesek, de közük akkor is van hozzá. Ők feltehetőleg zöldfülű, kétbalkezes bűnözők, akikről még nem sikerült kiderítenie, miben utaznak. Leginkább kis stílű csempészeknek vagy pénzügyi csalóknak gondolta őket.
Belekortyolt a kihűlt kávéba, majd fintorogva visszatette a csészét az asztalra. Sebaj, a történtek miatt amúgy is összeugrott a gyomra. Ideje mielőbb intézkednie; pár napon belül pontot tesz ennek az egész őrületnek a végére. Tednek, ahogy a hollandoknak is, felelniük kell.