Elégedetten sétált ki a fodrászüzletből. Megtapogatta a frissen vágatott frufrut. Most már jó lesz. Mától nem lesz feltűnő, hogy mekkora orra van. A félrefésült frufru még dögös is, egyáltalán nem kislányos. Otthon az első dolga lesz jó magasra felkötnie a haját, hátha így az is jól fog állni neki. Büszkén sétált végig az utcán abban a boldog tudatban, hogy volt, nincs banyaorr.
Anna egy darabig csalódottan nézte magát a tükörben, majd kihúzta a hajgumit a copfjából. Sebaj, úgyis jobb leengedve. A fene gondolta, hogy az a hülye orr, minden adandó alkalommal előrenyúlik. Mintha büszke lenne rá, hogy milyen szép példánnyá nőtte ki magát az évek során. Megfésülködött, és megpróbált annak örülni, hogy legalább leengedett hajjal bátrabban mutatkozhat. Kit érdekel, ha nem kötheti a feje tetejére. Az úgyis olyan gyerekes.
A busz ablakának döntötte a fejét. Egykedvűen nézte a fel- és leszállókat. Fáradt volt, pedig még alig kezdődött el a vizsgaidőszak. Amikor meglátta a lányt a dús frufrujával és a nagy orrával, riadtan egyenesedett fel. „Te jó ég! Én is így nézek ki?” Négy éve már, hogy levágatta elől a haját azért, hogy eltüntesse az orrát. Erre most kiderül, hogy élete legrosszabb döntését hozta meg azon a szép, illatos, tavaszi délutánon?! Pedig milyen boldogan szenvedett a féloldalra szárítással. Mit küszködött, hogy a hajhab segítségével ne hülyegyerek, hanem dögös kamaszlány legyen a vasárnapi hajmosás után. Mennyi kín, mennyi szenvedés azért, hogy idétlenebbül nézzen ki oldalról, mint azelőtt! Hány év lesz, mire ez a rohadt frufru megnő, és az emléke is eltűnik?
Anna időnként felidézte a húsz évvel azelőtti traumát, amely azon a bizonyos buszon érte. A lányt, akinek valószínűleg fogalma sem volt róla, milyen előnytelen a frizurája. Az is lehet, hogy nem is érdekelte, mert ő úgy szerette magát. Shane, a fodrász a történet hallatán nevetve magyarázta el Annának, hogy a frufru huncut dolog, nem is való mindenkinek. Vajon miért hagyta annak idején az a hölgy, hogy Anna hülyét csináljon magából? Lehet, esze ágában sem volt lebeszélni róla az izgatott kamaszlányt, aki majd kibújt a bőréből, úgy örült a várva várt megszépülésnek. Miért is tette volna? Hiszen ő tényleg igazán boldog volt attól a frizurától. Az meg, hogy négy évvel később egy láthatatlan kéz utánanyúlt és arcon csapta egy kicsit… nos, senki sem tehet róla.
A hőhullám több, mint egy héten át tette próbára a testeket, lelkeket. Annát az zavarta a legjobban, hogy a nyaka folyton megizzad a haja alatt. Pedig nem is dús, vastag szálú. Végül nem bírta tovább. Mintha tilosban járna, behúzódott a fürdőszobába, és magára csukta az ajtót. Óvatosan, hogy ne csapjon zajt, kihúzott egyet az ezüst színű, fésűtartóból. Mély levegőt vett, és olyan magasra kötötte a haját, hogy a copf alja se érje a nyakát. A legnagyobb meglepetésére a tükörben semmilyen különösebb változás nem történt. Ugyanaz a negyvenkét éves nő állt vele szemben, aki a szupertitkos hadművelet előtt. Az orra nem lett sem kisebb, sem nagyobb. Az arcán pedig semmilyen változás nem történt. Hitte is meg nem is, ami lát. Nem lett belőle kétségbeesett, a korát elfogadni képtelen valaki. Sem öregebbnek, sem fiatalabbnak nem látszott attól, hogy végre levegőhöz jutott a tarkója.
Külsejével megbékélve lépett ki a fürdőszoba ajtaján. Tizenegy éves lánya egy képpel várta izgatottan. Lelkesen mutatta az anyjának, milyen frizurát szeretne. Arra a kérdésre, hogy jól fog-e állni neki a tüsi haj a mostani hosszú helyett, Anna őszintén válaszolta: Olyan legyen, amilyen neked tetszik. Úgyis hamar megnő. Aztán vagy újra levágatod, vagy kipróbálsz egy másik frizurát.