Két folytatásos történet, kétféle világ. Emily naplója egy fiatal fordító őszinte bejegyzésein keresztül mesél a munkáról, a barátságról és a szerelemről. A szalon Lara, Mia, Nico és Gael mindennapjairól szól, amelyeket a vendégek és a váratlan helyzetek kavarják fel. Hetente érkeznek új részek; mindkét sorozatot az elejétől olvashatod.
Vaníliafagyis jegeskávéval a kezében, távolról figyelte unokahúgait, ahogy a fűben, fejük fölé tartott kézzel gurultak végig az udvar hátsó részén. Gurgulázva kacagtak, és hol a nagyanyjukat, hol az apjukat szólongatták. Őt nem. A gyerekek megtanulták: Erit kávézás közben nem szabad zavarni.
Egy pillanatra megállt, és belélegezte a hűs, sós, esti illatot. A Nap még épp csak elindult, hogy elbújjon a szomszédos sziget dombjai mögé. Mira elméjével lefotózta a lélegzetelállító képet.
„Szerda van” – gondolta, és elmosolyodott. Azután újra számolni kezdett magában.
A nehéz, édes, olcsó parfüm betöltötte a folyosót, tönkretéve az ablakon beáramló, friss, szeptember délutáni illatot. Ahogy megérezte, Edit legszívesebben visszahátrált volna az irodájába. Az amúgy is érzékeny orrát állapota még nagyobb kihívás elé állította.
A nevetés olyan erővel tört rá, hogy alig tudta időben az arca elé kapni a kezét. Ez volt a legújabb módszere arra, ha nem volt elég, hogy összeszorítsa a száját, és lehajolni sem tudott, hogy ne látszódjanak a fogai.
A szél abban a pillanatban támadt fel, ahogy a talpa a nedves homokhoz ért. Mintha csak megérezte volna, hogy a hatvanas évei végén járó asszony megkezdte aznapi, öt kilométeres sétáját a hosszú, ezeregyszáz méteres partszakaszon.
Julia idegesen rángatta le kedvenc felsőjét a két ablak közé feszített szárítókötélről. Nem akarta lekésni a reptéri buszt, de azt a ruhadarabot, amiben istennőnek érezte magát nem hagyhatta otthon. A csipesz a kapkodástól kiesett a kezéből, de már arra sem volt ideje, hogy utánanézzen a tizenkét emeletet zuhanó műanyag darabnak.
Már bánta, hogy műszálas nadrágot vett fel. Igaz, hogy abban volt a legcsinosabb, de mégis. Nem szerette a műszálat, pedig szinte kikerülhetetlen, főleg az ő testalkatával. Persze, vehetne könnyű lenvászon ruhát egy vagyonért, amelyben úgy nézne ki, mint egy elegáns tehén.
Anna fáradtan lépkedett az irodaház felé. Az egész reggeli rutinját felrúgták. Dühös volt, és legszívesebben elsírta volna magát. Elmaradt a forró tejeskávé, a lassú ébredezés a bögrét szorongatva, a rituálé, ahogyan egy szál bugyiban csoszog a konyha, a fürdőszoba és a háló között. Még csak nem is reggelizett, mert azt is cikinek érezte.
Ivett vacogva állt a buszmegállóban. Gyűlölte a telet. Gyűlölte azt is, hogy gyűlölnie kell. Gyerekkorában imádta. Akkoriban alig várta, hogy az arcát pirosra csípje a hideg az egész délutános szánkózástól, hógolyózástól. Amióta azonban nem volt pénze egy tisztességes télikabátra, nem tudta élvezni a hideg évszakot.
Bella dühösen dobta a táskájába a telefonját. Éva lemondta a délelőtti találkozót, így most mehet Krisztivel kettesben. A lányt viszont nehezen viselte el. Kriszti ugyanis Bella jelenlétében ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy megállás nélkül pénzről beszéljen.