A labda magasan a kerítés felett repült át, egyenesen az utcára.
– Out – kiáltotta Steve.
– Nem mondod, cseszd meg – morogta maga elé alig hallhatóan Edwin.
– Mi van öcsém, fáradunk, fáradunk? – heccelte a másik.
– Azt te csak szeretnéd – válaszolta erőltetett nevetéssel Edwin.
– Beszélgetünk vagy játszunk? – kérdezte Lea, Steve felesége. – Fél óránk van már csak, húzzunk bele!
Kate keservesen nyögött fel a hátralévő idő hallatán. Esküdni mert volna, hogy már legalább ötven perce játszanak. Erre ez az izgága liba benyögi, hogy még harminc percig fognak aszalódni a tűző napon. Sóvárogva nézett a kerítésen túli, hűs, árnyas minigolf pálya felé. Néhány fiatal, koktélokkal a kezükben éppen a következő elütőhelyhez sétált nevetve. Mennyivel jobb lenne ott játszani!
– Figyeltek? Szerválok – kiáltotta szigorúan Lea.
Edwin csuklópántjával letörölte homlokáról az izzadságcseppeket. Ki kell bírnia azt a fél órát még. Ha ez a túlmozgásos, nyughatatlan házaspár ilyen jól állja a hőséget, akkor ő a negyvenöt évével nem nyafoghat, hogy melege van. A padel pálya másik oldalán lévő, mindössze két medencéből álló strand hangja azonban rendre elvonta a figyelmét. A feltehetően hűs víz csobbanása újra és újra eszébe juttatta, hogy mennyire utál a napon szenvedni. Jó sport a padel, de nem így.
Ugyanakkor Steve és Lea a legnagyobb megrendelője. Nem tehet mást, minthogy elfogadja az összes rohadt meghívást. Azt ugyan képtelen volt megérteni, hogy miért tizenegy és tizenkettő között foglalnak pályát, de ha ők, közel a hetvenhez ilyen jól bírják, akkor neki és Kate-nek is állnia kell a sarat. A nyugdíjas párnak köszönhetik a luxusautóikat, az új medencét és a magániskolát. Nincs hiszti.
Steve legszívesebben felordított volna, amikor Lea könyörtelenül megmondta az időt. Harminc nyomorult perc, amíg játszania kell az ereje teljében lévő kisöreget. Hányszor mondta Leának, hogy álljanak le. Csak úgy simán. Ne hívják Edwinéket többet padelezni és kész. Ki tudja? Lehet, hogy még örülnének is neki. Bár amilyen intenzitással rohangál az a két „csitri” a pályán, az is lehet, hogy élvezik ezt a rettentő hőséget.
Lea mániája, hogy mindenben a legjobbnak kell lenni. Szerinte, ha nem tűnnek annak, Edwinék elfordulnak tőlük. Kate többször hangsúlyozta, hogy egyre inkább megválogatják az ügyfeleiket. Állítólag egy több száz üzlettel rendelkező franchise is megkereste már őket. Ha azt a melót elvállalják, rájuk már nem marad idő. Muszáj, hogy a pénzen felül valami más is összekösse őket. Lea szerin ez a recept ahhoz, hogy továbbra is megmaradjon az üzleti kapcsolat. Edwin és Kate a legjobb. Az ő munkájuknak köszönhetik, hogy nyugdíjas korukra még mindig szárnyal a cégük. De miért pont vasárnap tizenegy és dél között kell szorosabbra fűzni a szálakat?
Az idős nő élvezettel árulta el, hogy pontosan hány perc szenvedés vár még rájuk. Megpróbálta kizárni elméjéből az egyik oldalról hallatszódó vízcsobogást, illetve a másik oldalról, alattomosan közéjük kúszó nevetést, valamint a koktélos poharak időnkénti koccanását. Minek kell minden elütőhelynél összecsapni a poharakat? Ej, mennyivel jobb lenne ott lenni!
Pedig olyan klasszul kitalálta! Amikor Steve előállt azzal, hogy járjanak sportolni Edwinékkel, azonnal tudta, hogy csak rafinériával lehet megúszni a padelt. Lea ugyanis gyűlölt minden futással, ugrálással járó sportot, amióta elmúlt hatvan.
Azt hitte, ha minden alkalommal, délben foglal pályát a strand és a minigolf között, előbb utóbb csak benyögi valamelyik, hogy mennyivel jobb lenne az árnyas fák alatt játszani. Biztos volt benne, hogy egy minigolfozás után mindenki arra a közös tevékenységre szavazna a padel helyett. De nem!
Kate arcára egyértelműen kiül a fájdalom minden alkalommal, amikor megtudja, hogy még csak fél órája játszanak. Edwin sokkal fegyelmezettebb, de kizárt, hogy élvezné a rekkenő hőséget. Steve hibája. Játssza itt a nagylegényt. Pedig már ezerszer megmondta, hogy neki, mint férjnek egyetlen helyen kell annak lennie még pár évig. Steve meg is ígérte neki, hogy a hálószobára koncentrálja az erejét, nem pedig mindenféle versenyzésre. Erre úgy rohangál, mint egy kerge birka. Dél van könyörgöm!