A tűző napon Linda, fejét keresztbe rakott karján pihentetve, hasalt a fürdőlepedőn. A fekete homok szinte izzott körülötte. Csak azért nem ment bele a hűs vízbe, mert ahhoz legalább tíz métert kellett volna megtennie a forró parton.

Beállt a vonal mögé, megigazította a teniszszoknyáját, maga elé tartotta az ütőt, és feszült figyelemmel várta az adogatást. Az oktató háromszor lepattintotta a labdát, mielőtt szervált. Oliviának gyorsan kellett mozognia, hogy mind az ötöt visszaadja.

A parfüm simogató illata betöltötte a szobát. Michéla lehunyta a szemét. Mióta várta, hogy megvehesse! Még soha sem engedett meg magának efféle luxust.

Martha türelmetlenül nézett körbe immáron sokadszorra a tengerparti tánctéren, és azon tűnődött, hogy fújt össze ennyi lúzert a szél. Nem akart zsákmány nélkül hazamenni.

Miközben fogát összeszorítva emelte a súlyokat, Jane szemrehányóan nézte magát a tükörben. Miért csinálja ezt? Miért nem teszi le, megy haza, és fekszik bele a kádba, amelyről tökéletes kilátás nyílik az óceánra és a sziklákra.

Peterben az ölelése volt a legjobb. Izmos karjaival úgy ölelte át Karent, mint egy védelmező őrangyal. Jól esett belesimulni, kicsit hozzábújni, és mélyen belélegezni az öblítő, a parfüm és a bőre illatának varázslatos keverékét.

Négy óra felé járhatott az idő. Jim akárhogyan helyezkedett a napozóággyal a teraszon, folyton a szemébe sütött a nap. Ki kellett volna tekerni a napellenzőt, de lusta volt hozzá. Körbetapogatott a kövön, hátha beleakad a keze a pólójába. Nem volt szerencséje.

A legyező. Bár nála lenne a legyező. Akkor beosonna a fedélzeti vécébe, és pár percig hűtené az arcát. Mit az arcát! Kibújna abból a szörnyű, ezüst, műanyag kezeslábasból, és úgy legyezné magát.

Addig nem akart aludni, amíg a férje kint volt az udvaron. Olivia azt gondolta, hogy megvárja Oscart, és majd szépen megbeszélik a dolgot. Nem nagy kaland, hogy veszekedtek.

A labda magasan a kerítés felett repült át, egyenesen az utcára.

– Out – kiáltotta Steve.

– Nem mondod, cseszd meg – morogta maga elé alig hallhatóan Edwin.

– Mi van öcsém, fáradunk, fáradunk? – heccelte a másik.

– Azt te csak szeretnéd – válaszolta erőltetett nevetéssel Edwin.