Julia idegesen rángatta le kedvenc felsőjét a két ablak közé feszített szárítókötélről. Nem akarta lekésni a reptéri buszt, de azt a ruhadarabot, amiben istennőnek érezte magát nem hagyhatta otthon. A csipesz a kapkodástól kiesett a kezéből, de már arra sem volt ideje, hogy utánanézzen a tizenkét emeletet zuhanó műanyag darabnak.

Már bánta, hogy műszálas nadrágot vett fel. Igaz, hogy abban volt a legcsinosabb, de mégis. Nem szerette a műszálat, pedig szinte kikerülhetetlen, főleg az ő testalkatával. Persze, vehetne könnyű lenvászon ruhát egy vagyonért, amelyben úgy nézne ki, mint egy elegáns tehén.

Anna fáradtan lépkedett az irodaház felé. Az egész reggeli rutinját felrúgták. Dühös volt, és legszívesebben elsírta volna magát. Elmaradt a forró tejeskávé, a lassú ébredezés a bögrét szorongatva, a rituálé, ahogyan egy szál bugyiban csoszog a konyha, a fürdőszoba és a háló között. Még csak nem is reggelizett, mert azt is cikinek érezte.

Ivett vacogva állt a buszmegállóban. Gyűlölte a telet. Gyűlölte azt is, hogy gyűlölnie kell. Gyerekkorában imádta. Akkoriban alig várta, hogy az arcát pirosra csípje a hideg az egész délutános szánkózástól, hógolyózástól. Amióta azonban nem volt pénze egy tisztességes télikabátra, nem tudta élvezni a hideg évszakot.

Bella dühösen dobta a táskájába a telefonját. Éva lemondta a délelőtti találkozót, így most mehet Krisztivel kettesben. A lányt viszont nehezen viselte el. Kriszti ugyanis Bella jelenlétében ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy megállás nélkül pénzről beszéljen.

Bálint tudta, hogy meg kell tennie. Akkor is tartozik ennyivel a feleségének, hogyha berzenkedik tőle. Minden porcikája tiltakozott a párterápia ellen, de együtt akart működni. Valahol a lelke mélyén tudta, hogy sok a kimondatlan dolog, de a maga részéről sosem kezdeményezte volna az üléseket.