Hétfőn tíz előtt néhány perccel már az izgalomtól remegve vártam Adam érkezését. A hajamat direkt nem szárítottam meg teljesen, hogy a nedves tincsekről óhatatlanul elképzeljen a zuhany alatt.

Kedden mindenki pontosan érkezett az uszodába. Meg is lepődtem, de nem mutattam ki. Nehogy azt higgyék, ők tesznek szívességet vele.

Adele reakciója a kanapéra pont olyan volt, mint amire számítottam.

– Halványlila? Te megőrültél? – döbbenten bámult az új bútoromra. – Mégis mire gondoltál, amikor ezt a színt választottad? Hogy úgyis annyi pénzt fogsz keresni, amennyiből telik havonta újra?

Hétfőn reggel gyalog mentem be az irodába. A hideg csípte az arcomat, és a csuklómon át felkúszott egészen a tarkómig. Belekotortam a táskámba, hogy eltettem-e mégis a kesztyűmet, de ahogy sejtettem, nyoma sem volt.

Az első bejegyzés a szuper kényelmes, velúrhuzatos fotelomból. Bár, ha végiggondolom, hogy a következő hat hónapban ki sem látszom majd a melóból, lehet, hogy ez egy ideig az utolsó is.