– Olyan büszke vagyok magunkra csajok! Végre egy igazán összetartó női közösség!

Emília párás tekintettel emelte a magasba kulacsát.

A többiek nevettek, és ők is elővették táskáikból a különféle palackokat, hogy ünnepélyesen koccintsanak az egymás mellé terített pokrócokon, a homokos vízparton.

A cipőnek még a doboza is eleganciát sugárzott. Tina alig várta, hogy felvehesse. Igaz, ilyen magas sarokkal még nem volt dolga, de este, lefekvés előtt, gond nélkül sétálta körbe benne a lakást többször is.

– De finom illatod van!

– Köszönöm! Tegnap kaptam a névnapomra. Tudod, a párom csakis a legdrágább, luxus parfümöket veszi nekem. Ha tudnád, ez mennyibe került – kacagott Angela.

– Nagyon jó ízlése van a férjednek. Mesés ez az illat.

Bianka örült, hogy minden reggel olyan ruhába bújhatott, ami nem járt semmilyen kompromisszummal. Informatikusként senki sem várta tőle a munkahelyén, hogy kiskosztümben, selyem blúzban és magassarkúban töltsön órákat a számítógépe előtt.

Nem voltam benne biztos, hogy májkrém szagot érzek. Amikor a borzas, ősz hajú férfi kinyitotta a hatodik emeleti lakás ajtaját, először valami olyasmi csapott meg. A nehéz, olcsó füstölő csak néhány pillanattal később töltötte meg az orromat.

– Tudod, mit kell tenned – hangzott a kíméletlen ítélet.

Dora testét tetőtől talpig átjárta a jeges rémület. Nem válaszolt. Még ahhoz sem volt ereje, hogy sírjon. A kicsiket amúgy sem ijeszthette meg.

Ahogy leült a számítógép elé, elszorult Anna torka. Mellkasa elnehezedett, és kellemetlen bizsergést érzett a tarkóján. Felpattant a székből.

A reggel a legnehezebb. Újabban rettenetesen fázik. Bent már meleg van, de az a pár méter, amit a kocsi és a lakás, illetve a munkahelye között meg kell tennie, az gyilkos. Vacog a foga, és úgy érzi, meghal.

Már elmúlt tíz óra, de a sűrű felhő, ami ráült a völgyre, nem akart távozni. Tamara elhúzott szájjal állt a teraszon. El kellene indulnia lassan, de a kosárban még ott a ruha, ami teregetésre vár.

Lehunyt szemmel élvezte a csendet és azt, ahogyan a fodrász a haját mosta. Végre valaki, aki felfogta, hogy nem dumálunk munka közben. Legalábbis vele nem. Hiszen ő, ő. Hozzá pedig tilos kéretlenül beszélni.