Kezdés előtt negyed órával az összes résztvevő megérkezett az egynapos gluténmentes sütőtanfolyamra. A tágas, napfényes váróteremben – amelyet vakító fehér falak és almazöld műbőr kanapék, valamint fotelek tettek otthonossá – tizenkét nő pusmogott izgatottan, ki-ki az ismerőseivel.

– Esküszöm, Bori, neked stand-upoznod kellene – nyöszörögte a nevetéstől sajgó oldalát tapogatva Tamara.

– Én is mindig ezt mondom neki – kontrázott rá Era, a másik legjobb barátnő. – Nincs még egy ilyen jó humorú nő az ismerőseim között.

– Ne ijedj meg!

Amanda velőtrázó sikolyába beleremegtek a környékbeli ablakok.

– Ssss, ne félj, nem bántalak – bontakozott ki a sötétségből egy színes, tündérszerű alak.

Az egy dolog, hogy fázik a fenekem és a combom, de hogy még le sem tudok ülni ezen a nyüves buszon! Naná, hogy csak a szélső üléseken van hely…

– Neve?

– Kedves Barátnőm.

– Foglalkozása?

– Lelki szemetesláda.

– Az meg micsoda?

– Tudja olyan, akit akkor hív fel valaki, ha könnyíteni akar a lelkén.

– Mi újság a fickóval, aki zaklat?

– Micsoda? Téged zaklat valaki?

– Nem is tudtad?

A két barátnő kérdőn nézett a velük szemben ülő Hildára.

– Alfie – kiáltotta egy emberként a harmincas éveiben járó asztaltársaság.

Söröskorsók, boros- és feles poharak lendültek a magasba, ahogy a férfi belépett a bár ajtaján.

Az anyja azzal riogatta gyerekkorában, hogy a lerágott köröm összegyűlik a beleiben egy gombóccá, ami akár meg is ölheti. Rettegett ettől az állítólagos kínhaláltól, ezért igyekezett valami limitet beállítani: napi egy köröm, lassan, élvezettel, minél apróbb darabokban.

Sonja úgy vetette Pablo karjaiba magát, hogy a hatvanas évei elején járó férfi kis híján elvesztette az egyensúlyát. Szerencsére a reflexei még mindig tökéletesek.

– Juj, elesek – kuncogott a fiatal nő, és közelebb húzódott a fejük fölötti csőbe kapaszkodó férfihoz.

Ujjait játékosan a szőrös, drága karórát viselő csukló köré fonta.