Emily naplója – 12. bejegyzés
Természetesen nem fogadtam meg Adele tanácsát, és nem mentem be az irodába. Nem vallottam színt, és nem kértem segítséget.
Természetesen nem fogadtam meg Adele tanácsát, és nem mentem be az irodába. Nem vallottam színt, és nem kértem segítséget.
Mia undortól eltorzult arccal köhécselt párat, majd indulatosan becsukta a szalon ajtaját. Arra ügyelt, hogy ne csapódjon be, de a nemtetszését képtelen volt magában tartani.
Hétfőn Thessa vidám e-mailben vitt be nekem egy gyomrost. Emlékeztetett, hogy a több nyelvű kiadvány, amit az egyik régi ügyfelünknek szoktunk készíteni, lassan a nyomdába kellene, hogy kerüljön.
Nico feszülten dobolt a recepciós pulton. A mellkasa és a válla görcsösen megfeszült. Ez sohasem jelentett jót. Gyerekkora óta innen tudta: baj közeleg.
Nekem elment az a maradék józan eszem! Pedig amilyen kimerült vagyok, amúgy is alig volt már. Szóval, az előbb leugrottam a boltba.
Rosita kipirult arccal, izgatott mosollyal lépett be a szalonba. Csillogó szeme mohón pásztázta végig a helyiséget.
Rémálmom volt. Méghozzá Morcossal. Csak állt, és nézett rám azzal a szigorú, hidegkék szemével, összeráncolt szemöldökkel. Majd frászt kaptam. Még le is izzadtam.
Niko kis híján elejtette a keverőtálat, amikor kilépett az apró fülkéből, és meglátta az égett narancs hajú, könnyű, virágos ruhát viselő fiatal nőt.
Csütörtökig gyakorlatilag robotüzemmódban léteztem. Hétkor kelek minden reggel. Az az egy óra, amit magamra fordítok, szent és sérthetetlen.
Lara elgondolkodva nézte a falon lévő rose gold keretes órát.
– Nem úgy volt, hogy kilencre jön valaki hozzám? Vagy elnéztem?