Nico frissen, elégedett mosollyal lépett be a még üres szalon ajtaján. Izgatottan túrt bele a karján lógó fekete fonott kosárba, amelyet kisebb-nagyobb dekorációs tárgyakkal töltött meg.

Dolores kezét tördelve ült a szalon kanapéján. Mia a számítógép monitorját figyelte, ujjai alatt finoman pattogtak a billentyűk. Lara indigókék lakkot kent egy vizsgára készülő diáklány körmére.

– Hahó, van itt valaki?

Nico az órájára pillantott. Elvileg Lara és Mia is odakint volt a szalonban. Nem mozdult. Még majdnem egy órája maradt a következő vendégig.

– Segíthetek? – kérdezte Lara a szalonba belépő, szigorú tekintetű, idejétmúlt szoknyakosztümöt viselő hölgytől.

Gael készségesen tárta szélesre az ajtót Dolores előtt. Az idős asszony mosolyogva biccentett.

Mia undortól eltorzult arccal köhécselt párat, majd indulatosan becsukta a szalon ajtaját. Arra ügyelt, hogy ne csapódjon be, de a nemtetszését képtelen volt magában tartani.

Nico feszülten dobolt a recepciós pulton. A mellkasa és a válla görcsösen megfeszült. Ez sohasem jelentett jót. Gyerekkora óta innen tudta: baj közeleg.

Rosita kipirult arccal, izgatott mosollyal lépett be a szalonba. Csillogó szeme mohón pásztázta végig a helyiséget.

Niko kis híján elejtette a keverőtálat, amikor kilépett az apró fülkéből, és meglátta az égett narancs hajú, könnyű, virágos ruhát viselő fiatal nőt.

Lara elgondolkodva nézte a falon lévő rose gold keretes órát.

– Nem úgy volt, hogy kilencre jön valaki hozzám? Vagy elnéztem?